2024. május 8., szerda

Közösen indulnak a választásokon

Megegyezett a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Magyar Egység Párt

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének kezdeményezésére 2016. január 29-én  Újvidéken sor került annak a hárompárti tárgyalásnak a folytatására, amelyet folyó év január 18-án kezdett meg Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Magyar Egység Párt.

(Dávid Csilla felvétele)

(Dávid Csilla felvétele)

A három párt közösen kiadott közleményében arról tájékoztatja a közvéleményt, hogy a mai nappal a tárgyalásokat sikeresen befejezték. Ennek eredményeképpen Pásztor István, Csorba Béla és Szmieskó Zoltán pártelnök megállapodott abban, hogy a három párt egyeztetett programmal, közösen indul a 2016-os választásokon, amiről koalíciós szerződést fognak kötni.

A tárgyaláson egyértelműen megállapodtak abban is, hogy a három párt a továbbiakban sem más magyar párttal, sem magát magyar civil szervezetnek nevező pártszerű képződménnyel nem kívánja bővíteni a koalíciót, azonban mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a vajdasági magyar közösség minden rétegét képviseljék – a civil szféra területén is.

Közösen vállalt és kimondott céljuk a vajdasági magyar közösség mozgósítása a szavazatmaximalizálás érdekében, mert egy nemzeti közösségnek, ha kisebbségi sorsban él, csakis az erős politikai érdekérvényesítés biztosíthatja a szülőföldön való megmaradást, az anyaország Kormányának erőteljes támogatása mellett a józan ész diktálta  életszerű párbeszédben a többségi nemzettel, aminek alapját a vajdasági magyarok érdekének képviselete jelenti az önkormányzatoktól a köztársasági parlamentig.