2024. március 19., kedd

Peking külön csípi a gonoszokat

Kegyetlen és barbár támadásnak minősítette Peking a mali fővárosban, Bamakóban nemrég – iszlamista fundamentalisták által – végrehajtott rajtaütést, amelyben a kínai állami vasútépítési társaság három magas rangú vezetője is meghalt.

A terrorista akciót elítélő Hszi Csin-ping államfő ugyanakkor felszólította hazája illetékeseit, hogy javítsák a Kína határain túl végzett biztonsági munkájukat. Ő maga pedig fokozott együttműködést ígért a nemzetközi közösséggel, hogy Peking is „határozott választ adhasson az erőszakos terrorista akciókra, amelyek ártatlan életeket pusztítanak el.”

Kínaiak estek már áldozatul korábban is terrormerényleteknek. Külföldön ritkán, saját országukban gyakrabban. Hazájukban tibeti és ujgur szeparatisták csaptak le rájuk. Az „otthoni” elkövetők nagy részét elfogták, és elítélték.

Egészen más a helyzet külföldön, ahol az iszlamista fanatikusok már a kínaiakat sem kímélik. Alighanem ez sarkallja gyors cselekvésre Pekinget, amely a sorozatos külföldi merényletek és a mali vérengzés után még zavarban van.

Eddig ugyanis – saját érdekei miatt – igyekezett magát távol tartani a szélsőséges muszlimok, mindenekelőtt az al-Kaida, az Iszlám Állam (IÁ) és a többi dzsihadista szervezet elleni nemzetközi (nyugati) összefogástól, közös fellépéstől. Ragaszkodott a Csou En-laj miniszterelnök idejében (1954-ben) meghirdetett állami politikához, vagyis ahhoz az elvhez, hogy jobb másokat békén hagyni, nem avatkozni az ügyeikbe. Még akkor sem, ha valamelyik partnerország vezetése diktatórikus eszközökkel sanyargatja a lakosságot.

Ha tehát érdekei úgy kívánták, az állami terrort és egyéb gazságokat belüggyé nyilvánította. Cserébe elvárta, hogy az ő belügyeibe se avatkozzanak be. Ez a politika általában működött.

A helyzet azonban időközben megváltozott. Kína ugyanis már nemcsak otthon igyekszik eredményeket elérni, vagy a kül- és katonapolitikája fő térségének számító Csendes-óceán környékén próbál minél szilárdabb pozíciókat kiépíteni, hanem másutt is a világban.

Ezáltal pedig szembekerült a terroristákkal. Elsősorban a Közel- és Közép-Keleten, ahol a számára nélkülözhetetlen kőolajmennyiség 95 százalékát vásárolja, de Afrikában is, amelyet nyersanyagforrásként és saját árui jelentős felvevőpiacaként tart számon.

Néhány nappal a mali vérfürdő előtt az IÁ már üzent Pekingnek, a rá jellemző hírhedt módon. A külföldi ellenségekre kiterjedő elrettentő hadjáratában lefejezett egy kínai túszt, bizonyos Fan Csing-hujt, mert a kormány nem fizetett érte váltságdíjat.

Az IÁ már régóta foglalkozik Kínával. Ez főként abban nyilvánul meg, hogy követőket toboroz a jelentős részben muszlimok lakta Hszincsiang-Ujgur autonóm területen. Peking attól ugyan nem fél, hogy a terrorállam kiterjeszti hatalmát Kínára, de a visszatért iszlamista szakadároktól mégiscsak tart. Alighanem azzal is számol, hogy az egyre jobban szorongatott, s talán már fokozatosan gyengülő terrorszervezet még eszeveszettebb ámokfutásba kezd, amelynek akár további kínai állampolgárok eshetnek áldozatul.

A beígért számonkérésen és fenyegetőzéseken kívül egyelőre semmi jele annak, hogy Kína esetleg hajlandó lenne bekapcsolódni az IÁ célpontok bombázásába a nemzetközi koalíció részeként. Arra pedig még csak utaló jelet sem találni, hogy gyalogsági csapatokat küldene ellenük, ahogyan azt Irán már rég megtette, s talán (titokban) Oroszország is.

Peking jelenleg inkább más terrorista fészkekre, illetve mozgalmakra összpontosít. Elsősorban azokra, amelyek Afrikában okoznak egyre nagyobb zűrzavart. A felfordulás ugyanis nemcsak a helyi kormányoknak okoz gondot, hanem Pekingnek is, amely szinte mindegyik országgal bővítené a kapcsolatait. Mindenekelőtt a gazdasági együttműködést, amelynek eredményeként az ázsiai ország már 2009 óta a kontinens legnagyobb kereskedelmi partnere. Csak tavaly mintegy kétszázmilliárd dollár értékű árucsere-forgalmat bonyolított le Afrikával.

A kontinensen már legalább kétmillió kínai dolgozik, vagy ad munkát helybelieknek. Peking pedig óriási összegeket fektetett be Afrikában, és tovább bővítené a kontinensen az üzleti kapcsolatokat. Erre Hszi Csin-ping a decemberi Kína–Afrika csúcstalálkozón (Johannesburgban) további 60 milliárd dollárt ígért a partnerországoknak.

A 2018 végéig felhasználható pénzből tíz együttműködési programot finanszírozna. Ezek többsége gazdasági, kereskedelmi és infrastrukturális jellegű, de akad szociális, egészségügyi, sőt biztonsági „csomag” is. Az utóbbi egyre fontosabb, mivel Kínának vannak érdekeltségei a kontinens olyan országaiban is, amelyek a legveszélyesebbek közé tartoznak a világon.

Az utóbbi években egyre több kínai objektumra támadtak Afrikában. Ez pedig arra készteti Pekinget, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektessen ottani érdekeltségei biztonságára. Kína eddig nem avatkozott be külföldi konfliktusokba, de minden arra utal, hogy a jövőben az eddiginél sokkal jelentősebb szerepet vállalhat a nemzetközi békefenntartásban és a terrorellenes harcban.

A kezdő lépéseket már megtette: Dél-Szudánba és Maliba katonákat küldött az ENSZ-békemisszióba, Dzsibutival pedig megállapodást kötött arról, hogy a kelet-afrikai kis országban létrehozza első külföldi katonai támaszpontját.