Az iparművészet magasabb szintre emelése

Lukács Melinda

2015. november 20., 11:40

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

(Molnár Edvárd felvétele)

(Molnár Edvárd felvétele)

A szabadkai Artporta galériában szerdán este nyílt meg a Mai Vajdasági Magyar Iparművészek tárlata, a 7. Biennále, amely a Szabadkai Iparművészek és Formatervezők Egyesülete szervezésében jött létre. A megnyitón Boros György grafikusművész szólt az egybegyűltekhez:

– Ez a tárlat is bizonyítja, hogy egy ilyen kamarajellegű kiállítási teremre szüksége van városunknak, mert a szabadkai művészeknek nincs igazán hol kiállítaniuk, a Kortárs Galériába nehéz bejutni, a Szabadegyetem galériája pedig túl nagy. Ez a hetedik tárlatunk, az elsőt 2003-ban tartottuk meg, akkor 34 kiállító volt, idén már csak 25. Ennek oka abban is kereshető, hogy a kiállítások pénzkiadásokkal függnek össze. A legsikeresebb tárlatunk 2011-ben volt, akkor 55 művész állított ki. Az idei tárlat több szempontból is rendhagyó, csak azok a művészek kaptak meghívást, akik tagjai a vajdasági iparművészek egyesületének, továbbá most először tartjuk itt a mi galériánkban, az eddigiek a Kortárs Galériában voltak. Hálámat fejezném ki azoknak, akik már a kezdetektől részt vesznek a kiállításon, ezek a művészek Csernik Attila, Csanák Kurai Edit DLA, Gyurkovics Hunor, Holló Borbála, Korhecz Papp Zsuzsanna, Kreszankó Viktória, Maravić Đuro, Németh Anna, Németh Csaba, Nemes Fekete Edit, Ózsvár Péter, Sinkovits Erzsébet, Vékony Oltványi Irén, Vékony Lajos és Szilágyi Gábor, de rajtuk kívül Basch István, Blaskó Árpád, Donoslović Suzana, Junger Bába Ilona, Juriga Augustin, Kalmár Magdolna – Médi, Lennert Géza, Ózsvár Zsófia, Szalma Viktória és jómagam alkotásai is megtekinthetők. A kiállítás azt a célt szolgálja, hogy az iparművészetet magasabb szintre emeljük. Sok művész kapott meghívást, egyesek nem is jeleztek vissza, holott úgy gondolom, minden művész feladata, hogy legalább kétévente megmutassa mit alkotott – hallottuk Boros Györgytől.

Habár a tárlatot Mile Tasićnak kellett volna megnyitnia, a műkritikus nem lehetett jelen a rendezvényen, ezért üzenetét írásban küldte el:

– Az iparművészek kétévente ismétlődő összejövetelei kihívást jelentenek a művészek számára, arra ösztönözve őket, hogy eredeti és értékes alkotásokat hozzanak létre, művészetük maximumát nyújtsák. Éppen ez teszi lehetővé, hogy a kiállításon látható alkotások túlmutassanak a használati jellegükön, és a művészet légkörébe emelkedjenek – véli Mile Tasić.

 


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége