Vujić Szerénke, Csóka: – Mostanság csak távoli szemlélői vagyunk itt, Csókán a borpincében folyó szüretnek, valamikor azonban, még iskolás korunkban rendszeresen jártunk ősszel szüretelni a pincegazdaság nagy kiterjedésű szőlőjébe. Vidám szüretek voltak ezek, hiszen egész osztályok vonultak ki. Egyáltalán nem éreztük tehernek a munkát, jól elvoltunk, tréfálkoztunk, a szőlőt is megkóstoltuk. Az iskola is jól járt a szürettel, valamicske pénz befolyt, amit hasznosan fel tudtak használni. A barátaimmal iskolán kívül, nyáron is eljártunk a szőlőbe dolgozni, de már napszámért végeztük például a kacsozást, így tudtunk egy kis pénzt keresni.
Tóth Csantavéri Ilona, Zenta: – Gyerekkoromban a szüleim is foglalkoztak szőlővel, és már akkor is mindig részt vettem a szüreten. A mustot nagyon szerettem, van is erről egy élményem. Mivel csak keveset kaptam belőle, titokban megengedtem a csapot a hordón, ami sikerült is, elzárni viszont már nem tudtam, a pohár megtelt, a must ömlött tovább, sírva hívtam az anyukámat, hogy elfolyik az összes borunk… Kaptam is miatta azután. Most csak három sor asztali szőlő van a gyümölcsösünkben, ám ezzel is rengeteg munka van már tavasztól. De általában mindig az a legfinomabb, amiért az ember rendesen meg is dolgozott, a szőlőért pedig meg kell. A szüret pedig különösen szép élmény, főleg, ha összejön a család, az idő pedig napos.
Körtvélyesi Róbert, Ada: – Nyolc éven át szüreteltünk a saját szőlőnkben. A szüreten minden évben a család vett részt, a szülők, a testvérek és a rokonság. Mindenki felszabadultan jött a szüretre, amit zsíros lepénnyel és pálinkával kezdtünk, majd traktoron, pótkocsin mentünk a szőlőbe, és vittük magunkkal a ládákat. Általában délig szedtük a szőlőt, majd feldolgoztuk bornak, olaszrizlinget és kékfrankost készítettünk belőle. A must kóstolása mindenkinek kötelező volt a szüret alkalmával. A munka mellett főztünk, volt vacsora, és általában este 9-10 óráig eltartott a szüret.
Fülöp Magdolna, Horgos: – Gyerekkoromban még nagy élmény volt a szüret. Kispiac szélén laktunk, és Horgosra, a nagyszülőkhöz jöttünk szüretelni, méghozzá lovas kocsin, ami nekünk akkor nagy szenzáció volt. Emlékszem, szüretkor összegyűlt a rokonság is, s együtt dolgoztunk kint. A nagyszüleimnek volt présük, így otthonra is készült must, és nemcsak az volt érdekes, hogy a prés karját nekünk is átadják, hanem a poharunkat a kicsorduló lé alá tartani. Akkoriban nemcsak a munka volt jó, hanem a szőlőt is könnyen el lehetett adni.
