2024. április 19., péntek

A Kertekben nemezeltek

A zentai Kertek helyi közösségben húsz gyerek ismerkedett a nemezelés fortélyaival

A múlt héten több mint húsz általános iskolás tanuló részvételével négynapos nemezelőtábort szerveztek a zentai Kertek helyi közösségben. Kajári Ferenc a helyi közösség és a szervezők nevében elmondta, hogy a tábor előkészítését a nemrégiben megalakított NGO Kertek Helyi Közösség vállalta, ez a civil szervezet pályázta meg a nemeztáborhoz szükséges támogatásokat. Az önkormányzat harmincötezer dinárral, a Bethlen Gábor Alap pedig százezer dinárral támogatta nemeztábor megszervezését, a festett gyapjúnak, a kellékeknek és a gyerekek ellátásának a költségeit.

A nemeztábor részvevői a helyi közösség udvarán megtartott záróünnepségen

A nemeztábor részvevői a helyi közösség udvarán megtartott záróünnepségen

Több tapasztalt oktató, Rúzsa Mária, Szarvák Anikó, Sóti Milánka, Sóti Katica, Kalmár Piroska és Vasas György foglalkozott a zömében kezdő nemezelő gyerekkel, de segítségükre voltak a már tapasztaltabb, nem először nemezelő részvevők, akik korábbi táborokban sajátították el a nemeztárgyak készítésének az alapjait.

A táborozó gyerekek szabadidejükben társasjátékokat játszottak. Ebéd után népzene- és énekfoglalkozások voltak, és a tanultakból a szombaton délután megtartott zárórendezvényen alkalmi műsorral lepték meg a szüleiket és a táborban készült alkotásokból rendezett kiállítás nézőit. A helyi közösség nagytermében tették közszemlére az elkészült munkákat.

– A munkához szükséges gyapjút Badovincin szereztük be, szerencsénk volt, mert előre megfestett alapanyaghoz jutottunk viszonylag kedvező áron. A Mosolytenger gyermekfesztiválon kimaradt gyapjút is elkaptuk a tábor részére, tehát megfelelő mennyiségű és minőségű alapanyag állt a gyerekek rendelkezésére. A kezdő nemezelőkkel a legegyszerűbb nemeztárgyak elkészítésével, kis labdával stb. kezdtük a munkát, majd néhány nap után már a legtöbbjük annyira belejött a nemezgyúrásba és -díszítésbe, hogy kis segítséggel egy-egy nemez teknősbékát, tehát háromdimenziós munkát is el tudtak készíteni – mondta Szarvák Anikó.