2024. május 8., szerda

Helyüket keresik a zombori fiatalok

A műkedvelő színjátszás megszűntével gyakorlatilag elmaradoztak a fiatalok a Magyar Polgári Kaszinóból. Az szinte heroikus cselekedetnek tekinthető, hogy a vezetőségnek az Ötösfogatra meg a március 15-i műsorra sikerül összeverbuválni a diákkorú föllépőket, akik mellesleg igencsak lelkesek az ilyen alkalmakkor. Csakhogy nemzedékek nőttek föl úgy, hogy nem volt alkalmuk bekapcsolódni az intézmény szakcsoportjaiba, mert nem látták helyüket a gyermekfoglalkozásokon, sem a dalárdában, a nyugdíjasklubban pedig pláne nem. A Kaszinó legutóbbi közgyűlésén a szakcsoportok beszámolójában rendre elhangzott, hogy hiányoznak a fiatalok, amire meglepetésként érkezett a kezdeményezés – legyen önálló szakcsoportja a fiataloknak.

A fiatalok szakcsoportjának vezetősége (Fotó: Fekete J. József)

A fiatalok szakcsoportjának vezetősége (Fotó: Fekete J. József)

Az ötletet Oberajter Klára fiatal anyuka vetette föl, aki a mostani 15–40 évesek számára kínált tartalmas programot. A közgyűlésen a munkaelnökség kijelentette, hogy az új szakcsoport alakításáról az intézmény választmánya hivatott dönteni, de a fiatalok természetesen addig is használhatják az intézmény termeit.

Hogy agilis a kezdeményező, bizonyítja, hogy pár nap múlva már össze is hívta az érdeklődőket. Többen nem tudtak megjelenni az adott időpontban, ám jelezték, részt kívánnak venni a munkában.

Az alakuló összejövetelen érdekes ötleteket vetettek föl, kezdve a projektírási szemináriumoktól a háztartástani ismeretek terjesztéséig, a számítástechnikai képzéstől a babaápolásig. A programcélok közé sorolták az anyanyelvápolást, a képzőművészeti és kézműves foglalkozásokat, szakmai előadásokat például a pályaválasztásról, a szenvedélybetegségekről, a fogamzásgátlásról, a gyermekvállalásról és gyermeknevelésről. Azt is tervezik, hogy egyszerűen összeülnek és megvitatnak egy-egy könyvet, filmet, koncertet, szakemberek bevonásával kerekasztal-beszélgetéseket rendeznek különböző témákról, kirándulnak, játékos vetélkedőket szerveznek, és a színjátszó kör újraalakítása is fölmerült.

Ötletből tehát nincsen hiány, a program pedig az érdeklődés és a megvalósíthatóság függvényében alakul.

Az alakuló összejövetel résztvevői az ötletadó Oberajter Klárát választották a csoport élére, a titkári teendőkkel pedig Budai Róbertet bízták meg.