2024. május 9., csütörtök

Június 9-én árverezik az Autobanat vagyonát

Slobodan Sudarov a nagybecskereki Autobanat utasszállító vállalat csődeljárási igazgatója június kilencedikére jelentette be a vállalat ingó és ingatlan vagyonának az árverezését.

Az érdeklődők többek között megvásárolhatják az utasszállító vállalat más településeken levő létesítményeit is. Így 19,6 millió dináros kezdő áron kínálják a topolyai autóbusz-állomást, 21,7 millió dinárért pedig az ottani műhelyüket. Emellett eladásra kínálják a Sremska Mitrovica-i (Szávaszentdemeter) létesítményüket, 56,3 millió dináros kezdő áron, valamint a šabaci (Szabács) létesítményüket – 78,7 millió dinárért.

Az Autobanat vagyonának nem ez lesz az első eladási kísérlete. A korábbi árveréseken nem volt érdeklődő. Vajdaság egyik legnagyobb utasszállító vállalatában a csődeljárást a belgrádi Agrobanka kezdeményezte 2010-ben. Egy évvel korábban ugyanis a bank 200 millió dináros kölcsönt hagyott jóvá számára, közben a nagybecskereki vállalat kezességet vállalt a topolyai Topolatrans, valamint a belgrádi NPCO és Bolvesani vállalatok kölcsöneire is. Mivel az Autobanat számlája hosszabb ideig zárolva volt, képtelen volt törleszteni a kötelezettségeit.

Az Autobanat 2006-ban került Mile Jerković tulajdonába, de több millió eurós befektetéssel sem sikerült kilábalni a válságból. A kiutat, illetve a számlájuk feloldását a Net Bus Co-val való egyesülésben találták meg, amely átvette a nagybecskereki városi, peremvárosi és a városközi utasszállítást és a több mint kétszáz dolgozót.