2024. április 18., csütörtök

A Halálos iramban 7 továbbra is vezeti az amerikai mozik bevételi toplistáját

Minden idők kilencedik legnagyobb nyitó hétvégi bevétele után a Halálos iramban 7 a második hétvégén továbbra is az első helyen áll az amerikai mozik bevételi toplistáján.

A Fast & Furious hetedik része 60,6 millió dolláros bevételt hozott az észak-amerikai mozikban, így eddigi eredménye a filmet készítő Universal stúdió becslései szerint 252,5 millió dollárra rúg.

Az illegális autóversenyek világában játszódó krimi, melynek forgatása alatt vesztette életét Paul Walker, a sorozat egyik sztárja, alaposan lekörözte vetélytársait. A DreamWorks családi rajzfilmje, a Végre otthon! harmadik hétvégéjén 13,5 millió dollárt hozott, ezzel második lett.

A most bemutatott The Longest Ride című rodeórománc első hétvégéjén 13,5 millió dolláros bevételt produkált, ez a harmadik helyhez volt elég.

A Halálos iramban 7 rendületlenül uralja a jegypénztárakat: csak 59 százalékkal hozott kisebb bevételt, mint az első hétvégén. Az Universal szerint a film az első két héten világszerte több mint 800 millió dollárt eredményezett.