Bánáti egyetemet Nagybecskereken!

K. I.

2015. február 24., 07:28

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

(Fotó: Kecskés István)

A jelenlegi nagybecskereki hatalom nem mond le a korábbi vezetőség abbéli elképzeléséről, hogy egyetemet hozzanak létre a legnagyobb bánáti városban. Ezt a napokban megerősítette Čedomir Janjić (SZHP) polgármester is, hangsúlyozva, hogy nem maradnak a deklaratív jellegű nyilatkozatoknál, hanem konkrét lépéseket is tesznek az elképzelés megvalósításáért.
A Mihajlo Pupin Műszaki Karon és a Műszaki Főiskolán jelenleg mintegy 1600 hallgató tanul, a cél pedig az, hogy ezt a számot megtöbbszörözzék. Ennek érdekében már megtették az első konkrét intézkedéseket: együttműködve a NIS-szel a műszaki karon kőolaj- és gázkitermelő-mérnöki szakot nyitottak meg. Ezenkívül – úgyszintén nagyobb társaságok közreműködésével – az informatikai irányzatok bővítését is tervezik. Közben tárgyalnak néhány magánegyetemmel is arról, hogy hogyan tudnának közreműködni a nagybecskereki egyetem létrehozásában. Az elképzelés megvalósításába szeretnék bekapcsolni Nagykikindát és Versecet is.
A Bánáti Egyetem létrehozásának az ötlete 2001-ben született meg, kezdeményezője pedig Branislav Grubački-Guta, a nagybecskereki Új Optimizmus Mozgalom vezetője volt. Az elképzelést támogatta a politikai pártok többsége is. A visszajelzésekből ítélve az egyfajta konszenzus továbbra is létezik ebben a kérdésben. Mert mindenkinek az érdeke, hogy a Béga menti városból európai város legyen, amelyben a mostaninál jobban élnek.
A fiatalok többségét most az foglalkoztatja, hogyan menjenek el innen, először az iskoláztatás és továbbképzés céljából, aztán pedig, hogy munkahelyet találjanak, és jövőt biztosítsanak maguknak. Ha pedig ezt a folyamatot nem sikerül rövidesen megállítani, akkor – akár már a következő népszámlálás után – már nem Nagybecskerek lesz Bánát legnépesebb városa.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége