2024. május 10., péntek

Az újság barát és családtag

Lapunk fennállásának 70. évfordulóját ünnepeltük kedden az Újvidéki Színházban

A színes, humoros betűzdelésekkel tarkított műsor hangulata az idén talán annyiban különbözött a korábbi ünnepségek hangulatától, hogy a felszólalók beszédükben nem tettek említést a Magyar Szó mindennapi gondjairól, számadatokról, tervekről nem esett szó, és ígéretek sem hangzottak el. Ünnepi felszólalásában sem Ökrész Rozália igazgatónő, sem Varjú Márta főszerkesztő nem beszélt adósságról, nyereségről, kinnlévőségekről, ehelyett a múltról, a hőskorról, Kek Zsigmond, Gál László, Lévai Endre és Majtényi Mihály úttörő lapalapítóinkról hallhattunk többet. Ökrész Rozália szerint a lap az elmúlt hét évtized alatt beágyazódott a vajdasági magyarság tudatába, olvasóink naponta várják megjelenését.

A díjazottak és a vendéglátók (Fotó: Dávid Csilla)

A díjazottak és a vendéglátók (Fotó: Dávid Csilla)

– Erőnk az olvasók bizalmában rejlik, a Magyar Szó több helyen többet jelent az egyszerű újságnál, barát és családtag is egyben. A jövőben is törekedni fogunk arra, hogy számról számra ápoljuk ezt a bizalmat – hallottuk. Az igazgatónő és a főszerkesztő asszony is köszönetet mondott az egykori és a mostani alapítónak, azaz a Vajdasági Képviselőháznak és a Magyar Nemzeti Tanácsnak.

Az ünnepségen alkalmunk volt részleteket látni az Újvidéki Televízió 1974-ben, lapunkról készített dokumentumfilmjéből, megismételhetetlen, a szerkesztőség akkori hangulatát hűen érzékeltető felvételeket, a munka közben dohányfüstbe burkolózó tollforgatók sokaságát, akik közül néhányan még ma is aktív tagjai kollektívánknak.

A színházteremben jelen voltak a köztársasági parlament és a Tartományi Képviselőház tisztségviselői, önkormányzati vezetők és a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének tagjai is.

Pirityiné Szabó Judit, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság Kapcsolattartási Főosztályának vezetője felolvasta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár levelét, amelyben kitért arra, hogy Magyarország kormánya köszönettel tartozik azért, hogy a vajdasági Magyar Szó szerkesztői, újságírói hét évtizede szolgálják a délvidéki magyar közösséget. – Hálásak vagyunk azért, hogy a magyar nemzet vajdasági tagjainak nap mint nap anyanyelvükön, közösségünket szolgálva akár az államhatalommal szemben is széleskörű tájékoztatást adnak. Köszönjük, hogy megmaradtak a magyar nemzet szolgálatában – hallottuk többek között.

Kalman Kuntić, a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság nevében szólt az egybegyűltekhez.

Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint különösen nehéz egy 70 éves napilapot dicsérni, hiszen az valamilyen módon maga szegül szembe a dicsérettel. – Megjelenésével, hasábjaival, külső kinézetével rendet teremt kaotikus világunkban, másrészt ennek a világnak a tükörképét tárja elénk, párhuzamos és végtelen történetek sorozatában.

Nemzedékek sora találkozik ilyenkor a lap oldalain, újságírók, fotósok, lektorok és szerkesztők,

nyomdászok és más szakemberek, azok, akiknek naponta szembesülniük kell az író-alkotó-teremtő ember örök kételyével: hihetünk-e még a napról napra újraformálódó, újraalakuló gondolatokban, mondatokban? – hallottuk többek között az elnöktől, aki azt kívánta a lap munkatársainak, hogy találják meg mindig azt az egy szót, amelytől a mondat, a bekezdés, a cikk, az egész újság elevenebb, értelmesebb és igazabb lesz. Azt a bizonyos szót, amely emberi összefüggéseket,

életet teremt.

A továbbiakban válogatást hallhattunk az elmúlt hetven év baklövéseiből, pontosabban azokból az „újságírói gyöngyszemekből”, amelyek felakadtak a lektorok szűrőjében. Hallhattuk Nemes Nagy

Anita és Kőrösi István énekfellépéseit szólóban és duettben, majd a lap idei díjazottjai léptek a színpadra. Az Év Újságírója díjat Mihályi Katalin kolléganőnk kapta, Lukács Melinda Ígéretes munkatárs díjban részesült. Újságírói díjban részesült Ótos András fotóriporterünk is, a Kilátódíjat az idén Antalovics Péter fiatal költő kapta. A Forum-díj Radoslav Ognjenović elektrotechnikai

szakmunkatársunkhoz került, Életműdíjat pedig Szabó Gizella és Vadócz Károly kollégánk kapott.

Gizi néni nemrég töltötte be 88. életévét, ezúton gratulálunk neki!

A folytatásban Vitkayné Kovács Vera operaénekkel tette ünnepélyesebbé a műsort, majd a műsorvezetők felolvasták a lap jubiláló dolgozóinak névsorát. Az ünnepség Lajkó Félix fergeteges fellépésével zárult.