2024. április 20., szombat
HONGKONGI TÜNTETÉSEK

Maradt a patthelyzet

Azután is patthelyzet jellemzi a hongkongi kormányzat és a választási reform kiszélesítéséért negyedik hete tüntetők közötti párbeszédet, hogy a két fél kedd este két órára nyilvános vitára ült le egymással. A véleménycserét élőben követhették a tévénézők, köztük a város több pontján kivetítőkön a területfoglalók százai. A rendőrség a vita eredménytelensége miatti esetleges indulatokra számítva kétezer rendőrt vezényelt az utcákra.

A nézőpontok ütköztetése lényegében a már ismert követelések, illetve ellenérvek hangoztatásában merült ki, veszekedés és konfrontáció nélkül. A diákok arra szerették volna rávenni a város vezetését, hogy Pekingnél kezdeményezze a választási reform kiszélesítését, amire a jelek szerint a kormányzat nem hajlandó. Mindazonáltal jelezték, hogy a Foglald el a központot! tanulságait meg fogják osztani a központi kormánnyal.

A felek különbözőképpen értékelték a 2017-es kormányzóválasztás jogi kereteit, és míg a diákok oldalán az hangzott el, hogy az „megöli a demokráciát”, a másik oldalon ezt értetlenséggel fogadva jelentős előrelépésnek nevezték a lehetőséget, hogy első ízben minden választásra jogosult szavazhat. Kormányzati részről ugyanakkor elhangzott: a 2017-es választás nem a végállomás, a választási rendszer 2022-re tovább javítható.

Leung Csun-jing kormányzó még a megbeszélések előtt azt mondta, mód van arra, hogy az 1200 fős jelölőbizottságot a lehető legdemokratikusabbá tegyék. Hivatalának közleményében ezt tovább pontosítva kifejtette, a bizottság összetételének megválasztására, a különböző ágazatok és alágazatok képviselőinek arányára gondolt, arra, hogy a bizottság valóban széleskörűen reprezentálja a hongkongi társadalmat. A kormányzó válaszolt az őt ért kritikára is, és kitért rá, kijelentése, miszerint a mozgalmat „külső erők” is befolyásolják, nem légből kapott. Mint fogalmazott, a bizonyítékok nyilvánosságra hozatalára egy „arra megfelelő időpontban” kerülhet sor.