2024. április 24., szerda

„Csak előre nézni érdemes”

B. Foky István, költőt, próza- és drámaírót, publicistát, pedagógust köszöntjük nyolcvanadik születésnapja alkalmából

– Kereken annyi éves vagyok, mint a Híd folyóirat. Azzal, hogy a Híd tavasszal jött létre, én pedig 1934. szeptember 26-án születtem. Bezdáni ember vagyok, aki azt tartja, hogy vízből lettünk és vízzé leszünk, mert a víz a világ ura. Bennünk és rajtunk kívül is. Kívül-belül a világot a víz uralja. Nem a tűz, nem a szeretet, nem a boldogság, és nem a vallás – vágott bele B. Foky István a beszélgetésünkbe, és mint mondta, ez az év számára a jubileumok jegyében zajlik.

– Hetvenéves a Magyar Szó, ahol első írásom tanítóképzős időszakomban, 1955 tél-tavasz fordulóján jelent meg. Hatvanöt éves az Újvidéki Rádió, ahol harminchárom évig dolgoztam. Ez számomra mind jubileum, hiszen kötődtem ezekhez a médiumokhoz. Más számok is jelen vannak az életemben. Hét évig tanítottam, négy évet Gomboson, hármat Telecskán, vagyis Bácsgyulafalván. Herceg János mondta: tanító uramék, nem hagyjuk ott a falut, ha az Isten keresztbe fekszik előttünk, akkor sem. Én otthagytam … – mesélte, majd a tanításra és a hétköznapi életre is kitértünk.

– Amikor tanítottam, például matematikát, sóhajtottam egy nagyot, majd pedig egy szuszra kijavítottam az összes dolgozatot, hogy felállítsam az arányt. Ha nem volt nyolcvanöt százalék pozitív osztályzatunk, még jobban nekilendültem. Buzgón tanítottam, mert azt gondoltam, hogy egyszer majd nem lesz mindegy. Most viszont ott tartunk – ahogyan ezt mások is megmondták –, hogy nem tudtunk egy olyan polgári réteget kinevelni, ami megillette volna a vajdasági magyarságot. A mi rétegünkből valók akadályozták ezt. Hiányzik a középosztály és ennek hiánya fatálisan hat a vajdasági magyarság jövőjére. Teljes gőzzel tanuljuk az állam nyelvét, kapaszkodunk foglalkozásokért, hogy kenyérhez jussunk és ne kelljen Németországba menni. Közben annyira elfoglaltak vagyunk, hogy nincs időnk egymással beszélgetni – fejtette ki a költő.

B. Foky István kezdetben verseket írt, azután regények következtek. Napvilágot láttak egyebek között a Pétervárad, a Vidri, a Bezdáni versek, a Mint rohanó folyam, a Szabadkanapvirág, a Magyarkák, az Öklöző Jézuska, a Piknik Mlakán: fokvárosi kisprózák, A zentai csata, a Maria Theresiopolis kétnyelvű verseskötet, amit Marija Šimokovićtyal közösen írtak, valamint a Madárkarácsony művei.

– Elsőnek számítom a Magyarkákat, amit leköpködtek és leszidták a kiadót is, amikor 1997-ben megjelent, de a kézirat sokkal korábbra tehető. Ez volt az első kéziratom, ami a Forumhoz került, amelyikben leírtam az 1944-es bezdáni isterbáci kivégzéseket. Ott voltam a futballpályán is, ahol szétválasztották az embereket. Nem csináltak vérfürdőt, mert nem engedte az orosz. Apámat és a többieket Zomborba sürgették, mi pedig nagyanyánk szoknyája alatt hazamentünk, akkor még tízéves sem voltam. Ez a kézirat 1971-ben a Forum Könyvkiadóban volt, de még ugyanaznap visszakerült akkori munkahelyem, a rádió bejáratához. Az első kéziratnak tehát, amelyik a vajdasági kivégzésekről szólt, reálisan a hetvenes években kellett volna megjelennie – mondta, majd szó esett más kéziratokról is.

– Két kézirat vár a Forumban megjelentetésre, egyik a Visszavadítás, amelyet a Híd közölt. Azaz még két fejezetet kellett volna hozzátenni, hogy teljes legyen. A másik regény, a Sugovica Mózes, bezdáni ifjúsági regény, Bezdán múltjáról, a horgászatról, a sugovicai nagy harcsáról. Ez egy tájszereteti könyv, kissé meseszerű. A Magyar Szóban jött le. Készen áll, csak ki kellene nyomtatni. Attól tartok, egyik sem fog megjelenni. Egy újabb kéziratról szólnék inkább. Nézzünk előre, mert csak előre nézni érdemes. Ne nézzünk magunk mögé, ne nézzünk se jobbra, se balra. Baranya könyvét szeretném megjelentetni. A Leányvártól a dobronaki kopjafákig kötetet állítom össze, talán Leányvári olvasókönyv lesz a címe és egy válogatást tartalmaz, amelynek egy része a hetvenes években készült. Nem tudom, még hogyan viszem véghez a megjelentetést, talán kiülök a Mátyás-templom elé kéregetni, vagy írok a Magyar Napló folyóirat kiadói részlegének, hogy szeretném náluk kiadatni – fontolgatja B. Foky István.

A költő legutóbbi verseskötete, A bezdáni ember szabadkai versei 2012-ben jelent meg, de mint mondja, nem szép fogadtatásra lelt.

– Szabadkán nekem soha senki semmit nem ismert el. Szabadkán a nem szabadkaiak szapultak. A bezdáni ember szabadkai versei gyűlölt könyvnek számít, de ami lanyha, az nem is maradandó – állítja a költő.

B. Foky István általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot, majd átképzés után a tanítóképzőt Szabadkán végezte. Gomboson és Telecskán tanított. 1967-ben az Újvidéki Rádió gyermek- és ifjúsági műsorainak a munkatársa, majd szerkesztője lett. Félszázon felüli a rádiószínházi hagyatéka. 1996-ban vonult nyugdíjba. De ezt követően is irodalmi és kulturális téren igen aktív volt. Több kezdeményezés fűződik a nevéhez, például a Pataki László Irodalmi és Művelődési Társaság elnöke, az ÁMV megálmodója és az első években szervezője volt. Továbbra is az írás foglalkoztatja. Régi könyvek, jegyzetek és kéziratok veszik körül hangulatos lakásában, ahol arra is vár, hogy februárban dédapa legyen.

 B. Foky István nemrégiben a balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőversenyen elismerésben részesült.