2024. április 20., szombat

Kukába dobták a képviselőt (VIDEÓVAL)

Feldühödött emberek szemetes konténerbe dobtak egy képviselőt kedden a kijevi parlament épülete előtt. Vitalij Zsuravszkijt – aki korábban a posztjáról eltávolított Viktor Janukovics volt elnök mögött álló Régiók Pártja képviselőjeként jutott be a törvényhozásba – dühös emberek azzal vádolták meg, hogy „az olyanok miatt, mint ő, testvéreik és barátaik halnak meg”. A tiltakozók feltartóztatták a parlamentbe igyekvő honatyát, és bedobták a kukába, majd egy ideig lefogva tartották benne. A képviselő csendesen tűrte a megaláztatást.

Zsuravszkij arról ismert, hogy ő volt a megalkotója annak a botrányos törvényjavaslatnak, amely börtönbüntetéssel akarta sújtani rágalmazásért az újságírókat. A javaslat napokig tartó tiltakozássorozatot váltott ki 2012 októberében, majd lekerült a parlament napirendjéről.

A hatalomváltást és európai integrációt követelő Majdan-tüntetetések elleni brutális, több mint száz halálos áldozatot követelő karhatalmi fellépés után Zsuravszkij idén februárban kilépett a Régiók Pártja frakciójából, és a hozzá hasonlóan cselekvő volt frakciótársakkal együtt megalakította a „Gazdasági Fejlődés” elnevezésű képviselői csoportosulást.