2024. május 9., csütörtök
JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL

Semmi nem lephet meg bennünket!

Olvasóim javának nem ismeretlen ez a mondás. Azokban a „szép időkben” hangzott el, amikor mindenki, aki elmúlt 18 és „lábra tudott állni”, az a hadsereg tagja volt, hogy védje a hazát, ha kellett, az ellenségtől! A „senki nem lephet meg bennünket” számtalanszor elhangzott a tv-ben, a rádióban, a közéletben. Arra készült Jugoszlávia „civil katonasága”, hogy megmutassa a világnak, hogy kivel lesz dolga, ha arra vetemedne, hogy megtámadja Tito elvtárs népét! Nos, a nagy nap elérkezett! De nem lett semmi a nagy „háborúba való felvonulásból”, mert most az eső esett! Nos, csütörtökön elhalasztották a futballbajnokság hétközi fordulóját, de az áradás akkora, hogy a sportminiszter lefújt minden hétvégi sportrendezvényt. Mert a pályák inkább vízipólóra alkalmasak, mint futballra!

Na de ez már nem Tito elvtárs gondja…

SENKI NEM FOGJA SZERETNI AZ ÖRÖKKÉVALÓKAT!

Talán nem kell kimondanom a főváros két klubjának a nevét, melyek mellé mindig odabiggyesztik az „örökkévalóságot”. S míg a labdát lábbal rúgók már hosszú évek óta nincsenek sehol a nemzetközi megméretésekben, a kosarazók, legalábbis a fekete-fehérek, szinte állandóan ott díszelegtek Európa legjobbjainak a megméretéseiben, nem is olyan rosszul reprezentálva ezt a kis országot!

Az idén azonban minden másként alakult. A pirosak itthon jobbak voltak, mint a feketék, de a súlyban magasabb szinten mindkettő csődöt mondott! S ez katasztrofális lesz a labdát kézzel manipuláló hórihorgas férfiak klubjainak! Az egyik napilap fel is sorolja, mi mindenben rövidülnek meg az örökkévalók:

1. A legjobbak elvándorolnak

2. Mind kevesebb a szponzor

3. A bevétel a jegyekből kisebb

3. Alacsonyabb árat fizetnek a tévések

4. Az állam is kevesebbet ad

5. Az érdeklődés kisebb

Ez utóbbit a vak is láthatja, hisz a Partizan–Borac meccsen félezren voltak!

MI BAJA VAN ĐOKOVIĆNAK?!

A kis gedžo (én így becézem Szerbia minden idők legjobb sportolóját, mert láttam egy šajkačával a fején) a napokban valami egészen furcsa dologról beszélt: „Harmincöt éves koromig szeretnék játszani.” Egy 27 éves sportolónak honnan a fenéből jut ilyesmi az eszébe? Talán hirtelen nagyon öregnek érzi magát, mert gyereket vár választottja? De hol van ő még így is a svájci teniszóriástól és annak dupla ikreitől! De években is! Vagy hirtelen berezelt egy sérüléstől, és biztatja önmagát?

Szerintem minden sportolónak tudnia kell, hogy nagyon sok minden nem tőlük függ. Egy rossz lépés, egy furcsa megfázás, egy közlekedési szerencsétlenség, egy icipicinek látszó fertőzés, és az ember soha többé nem lesz a régi. Olyan messzire mennék, hogy a kézváltást is megemlíteném, ha súlyos a mostani sérülés. Ha az nem, akkor a kétkezes játékot is megoldásnak tartom.

27 éves korban bűn nyolc évre előre gondolni! Ezt valakinek meg kellene mondania ennek a különlegesen tehetséges fickónak, aki már 18 éves korában olyan éretten nyilatkozott a tévében, hogy az embernek tátva maradt a szája. Előtted az élet, élvezd a gyerekeddel és az anyjával töltött időt, s útközben hozz egy kis örömöt ennek a szegény kis ország népének! S ha majd sokkal idősebb leszel, mint ameddig játszani akarsz, mesélj nemcsak a te gyerekednek, hanem a többieknek is. Hisz már is van elég, amit elmondhatsz.

AZ ANGOLOK ÉS AZ OLASZOK „SOVINIZMUSA”

Nem is tudom, mondtam-e már, hogy nem megyek Brazíliába a vb-re, mert nem találtam útitársra. Ennek ellenére nézem a csapatok összeállítását, jobban mondva, a huszonhét-harminc tagú kereteket. Némelyikben szinte nincs egyetlen otthon játszó profi sem! Ezt még valahogy le tudom nyelni az afrikai válogatottakkal, de mondjuk Dánia esetében ez nagy meglepetés. Az angol keretben van egy Skóciában és egy, az USA-ban játszó labdarúgó! Hát miért is menne valaki más országba, ahol nem értik a szavukat?! Egyébként is, átlagban az angolok vannak a legjobban megfizetve. Nekem az sem meglepetés, hogy csak két olasz játékos van más országban, persze olyan csapatban, mint a francia bajnokban, melyben a pénz nem probléma. Most sem rossz az Appennini-félszigeten focizni, de nem olyan nagy valami, mint régen. Megemlíteném még Horvátországot, melynek harmincas keretében csak öt otthon játszó labdarúgó van!