2024. május 10., péntek

Csak sürgős esetben jelentkezzenek!

A Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezete bejelentette, a mai tüntetés nem a páciensek ellen irányul

A Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezete megkéri a polgárokat, hogy ma, vagyis március 10-én hétfőn csak sürgős esetben keressék fel az orvosi rendelőt, illetve a kórházat. A mai munkabeszüntetés ugyanis, a szakszervezet állásfoglalása szerint, az egyetlen módszer arra, hogy felhívják az illetékesek figyelmét az egészségügyben felmerülő gondokra.

– Mi ugyanazon az oldalon állunk. A mi hivatásunk önöket szolgálja. A munkánknak és a lelkesedésünknek köszönhető, hogy a feltételekhez mérten jobban működik az egészségügyi rendszer, és arra törekszünk majd a jövőben is, hogy minél kisebb mértékben érezzék azt, ami nem jó. De a mi hivatásunk degradációja egyidejűleg az önök, a páciensek jogainak veszélybe sodrását is jelenti – emelték ki ebben a szakszervezetben.

A szakszervezetben kérik a pácienseket, hogy ha nem sürgős, ne keressék fel ma az orvosaikat, és ily módon elkerüljék az esetleges félreértéseket.

– Minden akut és sürgős esetet ellátunk, de azoknak a betegeknek, akik állapota nem kíván sürgős ellátást, meg kell várniuk a következő napot. Kérjük az önök megértését és ez által a támogatásukat – hangsúlyozta a szakszervezet.