2024. április 26., péntek

Egyik unióból a másikba?

A Déli Áramlat, amelyet azért építenek az oroszok a Fekete-tengeren át, hogy a gázt ne kelljen a mindig problémás Ukrajnán keresztül szállítaniuk Közép-Európába, most valami titokzatos módon – és természetesen nem szó szerinti értelemben – mégiscsak visszakanyarodott Ukrajnához. Az Európai Bizottság a Déli Áramlat miatti fenyegetőzéssel vágott vissza Oroszországnak az Európai Uniót ért gazdasági érdeksérelem miatt. December első hetében azzal a követeléssel rukkolt elő ugyanis az EU vezető szerve, hogy sértik az uniós jogot a Déli Áramlat megépítéséről szóló kétoldalú megállapodások, ezért újra kell tárgyalni azokat, köztük Szerbiának és Magyarországnak is.

Sokakat mint derült égből a villámcsapás ért a hír. Egyesek azt kérdezték, hogyhogy csak most – amikor már elkezdődött a gázvezeték megépítése – jutott eszébe az Európai Bizottságnak, hogy ellentmondanak az uniós jogi előírásoknak a Déli Áramlat megépítéséről szóló államszintű szerződések. Látszólag, akárcsak a keleti vallások célba ért hívei, egyik pillanatról a másikra világosodtak meg a jogtudorrá lett uniós atyák, de hát megvan e hirtelen jött rádöbbenésnek a nyomós oka, csakhogy az efféle okokat a politikában nem szokás nyíltan kimondani. Ennek ellenére mindenki tisztában lehet velük, aki egy kicsit a felszín mögé néz.

A szálak az Európai Unió és Oroszország közötti Ukrajnáért folyó gazdasági és politikai érdekháborúhoz vezetnek, a kezdetek tehát egészen a két évtizeddel ezelőtti időkig nyúlnak vissza, amikor a nagy szovjet kommunista birodalomból, s vele együtt részben az orosz érdekszférából is kiszakadt Ukrajna, de ne menjünk ennyire messzire vissza az időben. A közelmúlt eseményei mindenre magyarázatot adnak.

November végéig még az Európai Unió állt nyerésre Oroszországgal szemben az Ukrajnáért folyó érdekháborúban: sikerült ugyanis nyélbe ütniük egy szabadkereskedelmi egyezményt, azt a társulási és csatlakozási megállapodás aláírásával együtt november végén kellett volna a kézjegyével ellátnia az ukrán államvezetőségnek. Ekkor léptek színre az oroszok, módszereik pedig a kommunista időkből is jó ismert módszerek, csak az ukrán illetékesek mondhatnák el, mivel győzték meg őket, hogy elálljanak a szerződés aláírásától, vagyis hogy az Európai Unióval kötött vámunió helyett az oroszokat, a fehéroroszokat és a kazahokat egybefogó eurázsiai vámuniót válasszák, úgy is mondhatnánk, hogy a nyugati gazdasági orientáció helyett a keletit.

A keleti despotikus államok módszerein iskolázódott orosz politika előtt a nyomásgyakorlás kimeríthetetlen tárháza áll nyitva. E téren azonban a gyarmatbirodalmak építéséhez kiválóan értő nyugatiakat sem kell félteni. Nem is késett sokat a válasz, ezek egyike volt a Déli Áramlattal való fenyegetőzés, a kulisszák mögött történtekről pedig nem tudhatunk semmit, csak azt, hogy valaminek történnie kellett, napokkal ezelőtt ugyanis az a hír járta be a világot, miután ukrán küldöttség járt Brüsszelben, hogy Ukrajna mégiscsak aláírja a társulási és szabadkereskedelmi egyezményt az EU-val. Majd ennek a szépen csomagolt cáfolata. És az, hogy Janukovics ukrán elnök ma Moszkvába megy, ott – az ellenzék ettől tart – akár Ukrajnának az eurázsiai vámunióba való belépését is aláírhatja, de ha nem is, akkor is titkos ígéretekkel térhet vissza a tarsolyában.

A fenyegetésen kívül mit ígérhet a nagy orosz testvér? Azt, amiben bővelkedik: adhat hitelt, és adhat kőolajat, valamint gázt. Most télen mindkettőre égető szüksége van az államcsőd veszélyével szembenéző Ukrajnának, amely a hitelminősítők szerint Argentína és Venezuela után a világ harmadik legkockázatosabb adósa, nem azért, mert túl nagy volna az államadóssága, hanem azért, mert a rossz minősítése miatt nehezen és csak nagyon drágán juthat hitelhez.

Biztosak lehetünk abban, hogy a másik fél sem maradt tétlen. A kulisszák mögött elhangzó fenyegetéseken kívül mit ígérhet az Európai Unió? Gázt és kőolajat nemigen, de eurómilliárdokat azt igen. Nyilván a hitel fejében kemény megszorító intézkedéseket követelő, szőrös szívű Nemzetközi Valutaalapot (IMF-et) is engedményekre bírhatja. (Az IMF-nek tudjuk, mint Lagarde asszony személyében most is, hagyományosan európai vezetője van.)

A jelen pillanatban, úgy tűnik, ebben a harcban Oroszország áll a nyerésre, ez azonban csak az Ukrajnáért folyó érdekháború egyik – igaz, nem egy jelentéktelen – csatája, és az EU akár még fordíthat is a szorult helyzetén. A történelmi példákból tudjuk, a csaták fordulatokban bővelkednek.

A Szovjetuniótól alig két évtizede megszabadult Ukrajnának, e háború szenvedő alanyának pedig, úgy tűnik, nem marad más választása, minthogy hamarosan egy újabb unió tagja legyen. A kérdés mindössze az, hogy melyik uniónak: az európainak vagy az orosz birodalmi törekvések felújulásával körvonalazódó eurázsiai uniónak?