Advent, a várakozás ideje minden hívő ember számára. A rövid téli nappalok és megnyúlt hideg éjszakák idején természetes, hogy mindannyian vágyunk, várjuk a fény, a szebb jövő születését. Ez alól a vadászok sem kivételek, hiszen ha valakinek alapos oka van vágyódni egy szebb, fényesebb, jobb jövőre, a vadászok mindenképpen ezek közé tartoznak.
Amikor csupán néhány évvel ezelőtt meghozták az új vadászati törvényt, sokan remélték, hogy az általa adott lehetőséggel élve – miután önállósulnak, és saját erejükből, legjobb tudásuk szerint gazdálkodnak – mintegy varázsütésre rózsaszínűre változik felettük az égbolt, és minden a legnagyobb rendben fog alakulni. A feltételek adottak voltak, hiszen akkor még jelentős nyúl- és fácánállománnyal rendelkeztek, amely különösen Észak-Bácskában reális alapot látszott biztosítani a sikeres működéshez. Nem számoltak azonban az éghajlat és az élőhely változásaival, amelyek keresztülhúzták számításaikat. A nyúlállomány sosem látott mértékben csökkent, a fácánállomány pedig – pénzhiány miatt nem tudtak kellő mennyiségű nevelt fácánt vásárolni – szintúgy a minimálisra esett vissza.
Maradt tehát a magántőke bevonása a vadászatba. Ezzel nem is volna baj, ha a tőkével rendelkező újgazdag földbirtokosok nem ismerték volna fel a vadászatban a vagyonuk további gyarapítására alkalmas területet. Így a vadászattal is az történt/történik, ami az ország gazdaságával már nagyrészt lezajlott, megkezdődött annak magánosítása. Ez egyelőre még burkolva zajlik, de a tőke már beszivárgott az egyesületek vezetésébe, és megkezdte a tagság csendes, de határozott kiszorítását a vadászatból, éppúgy, ahogy a gazdaságban is kiszorította a munkahelyekről a foglalkoztatottakat. A cél azonos. Csak „ők”, valamint a bűvkörükbe tartozó szekértolók maradjanak, ami elegendő ahhoz, hogy hasznot valósítsanak meg. Amelyet utóbb teljesen legálisan zsebrevághatnak.
A tagság pedig – ha néhanapján élni szeretne szenvedélyének – kénytelen lesz részt venni a „kötelező önkéntesben”, a munkaakciókon. Fizetheti a növekvő tagdíjat, és menet közben dicsőítheti a sikeres vezetőket, akik fáradságot nem ismerve biztosítják az egyesület működéséhez szükséges vendégvadászt és a pénzt.
Hogy ez ne történhessen meg, ahhoz először is az emberek szemléletén kell változtatni. Ennek a változásnak pedig meg kell történnie. Csak az a kérdés, hogy mire a tagság észbe kap, addigra lesz-e még mire vadászni. Mert megtörténhet, hogy a vadászok talpa alól úgy elillan a vadászterület, mint a magánosított ipari létesítmények dolgozói feje fölül a gyár.
