2024. május 9., csütörtök

Az FTC a KEK-ben folytatja

A Ferencváros játékosainak nem sikerült a bravúr a női kézilabda-BL második csoportkörének utolsó mérkőzésén, amelyben a zöld-fehéreknek a továbbjutáshoz legalább egy pontra volt szükségük Podgoricán, a Budućnost ellen. A pokoli hangulatáról ismert Morača Sportcsarnokban a magyarok 45-50 percig tartották magukat, de az utolsó 10 percben teljesen összeomlottak, s végül 29:21-es vereséget szenvedtek. Ezzel az FTC a csoportban a harmadik helyen végzett, ami azt jelenti, hogy a KEK-ben folytathatják az idei nemzetközi szereplést.

A Győri ETO a sérült Løke és Amorim nélkül lépett pályára a Baia Mare ellen, de a biztos továbbjutás tudatában már nem úgy ment a játék, mint Nagybányán, ahol 12 találattal nyertek. A romániai csapat végig versenyben volt, mert Ungureanu kiválóan védett, Bulatovićnak viszont nem ment a góldobás (azért így is hétszer vette be a román kaput), így a végére „csak” 28:26-ra nyertek a címvédők, tehát hibátlan mérleggel folytathatják. A két negyeddöntős csoport sorsolását ma 12 órakor tartják meg Bécsben, a Győr az 1. kalapban kapott helyet. A BL folytatása február 1–2-án kezdődik.

A férfiaknál a Veszprém Celjében vendégszerepelt, s végig irányította a meccset. A motivált szlovénok ellen Ugalde és Ilić fogott ki jó napot, akik 7, illetve 6 gólt dobtak. A Veszprém mérlege a 31:26-os győzelemmel szintén 100 százalékos, és vezeti az A csoportot.

EHF-KUPA. – A férfimezőnyben a magyar csapatok közül a Csurgó jutott túl a 2. selejtezős körön, a Tatabányát a Lugi ütötte ki, a belgrádi Partizant pedig a Nantes. A 3. selejtezős körben a Csurgó ellenfele a Beşiktaş, a csatlakozó Pick Szeged a Benficát kapta, az újvidéki Vojvodina pedig a Skjern ellen száll csatába. A női kiírás legjobb 16 csapata között folytatja a Fehérvár és a Vác, a kragujevaci Radničkit az Esbjerg ütötte ki.

KEK. – A női mezőnyben három magyar csapat van a legjobb 16 között, mégpedig az FTC, az Érd és a Veszprém.