Amikor a kuttyogatás mesterei ránéznek a Tiszára, beleszimatolnak a levegőbe, megsaccolják, merről fog másnap fújni a szél... és a begyűjtött infók alapján fejüket csóválják, ez azt jelenti, zsákmány nem lesz. De ha olyan mezőny fut ki vízre, melynek szinte minden tagja már állt dobogón az utóbbi egy-két évben, akkor az égiek szándéka ellenére is lesz. Lett is!
Az első idei hazai tájakon megtartott versenyre a még mindig zavaros Tisza, és az igen kellemetlen északnyugati szél volt jellemző. Az adai Tisza-part fekvése olyan, hogy ez a szél folyamatosan a bal part irányába tereli a csónakot, ezért folyamatosan evezni, kormányozni kell. Még ennél is rosszabb, hogy a csónakokat iszonyatos iramban tolja völgymenetben, emiatt a csalik hátramaradoznak. Ennek következtében történt, hogy a harcsa csónakhossznyival később jött fel. Ami bosszantó volt, megpördülve a felszínen „odaszólt” a horgásznak, hogy itt volt. De akad néhány, amely jó ütemben érkezett.
Tekintettel arra, hogy csak a méreten felüli harcsákat mérlegelték, de gilisztatépő apróbol volt több, alaposan meg kellett rostálni a jelölteket. Ilyenkor szabályszerűen a helyi körülmények aprólékos ismerete dönt. Most is az döntött. Először a helybeli Gúti Attilának és Mészáros Tamásnak sikerült előbűvölniük három értékelhetőt 10,39 kilós összsúlyban, melyek közül a legnagyobb 6,38 kilós volt. Az ugyancsak adai Sóti János és Davor Tokić erre csak kettővel (5,06 és 1,78 kilós) válaszolt, míg a harmadik helyet a magyarkanizsai Duško Rakić és a šabaci Branislav Stanković foglalta el két éppencsak méretküszöbön túlival.
Sóti és Tokić zsákmányánál – mind a közeljövőben tartandó versenyek, mind a horgászok tájékoztatása végett – egy mondat erejéig illik elidőzbi. A képek egyikén is látható harcsa iszonyatos mennyiségű kagylóhúst öklendezett ki, gyomra is ezzel volt tele.
Nem árt tudni, mert két hét múlva (július 13-án és 14-én) Magyarkanizsán folytatódik a versenysorozat.
