2021. május 15., szombat

Hszi Csin-ping lett Kína új elnöke

Hszi Csin-ping lett a Kínai Népköztársaság, valamint a Központi Katonai Bizottság új, megválasztott elnöke – jelentette a kínai televízió a parlamenti képviselők szavazásának eredményét csütörtökön. Hszi a Kínai Kommunista Párt (KKP) tavaly novemberi kongresszusa óta a párt főtitkára, és nyílt titok volt, hogy elődjét, Hu Csin-taót nemcsak a párt vezetésében, hanem az államelnöki poszton is váltani fogja.

Hu Csin-tao és Hszi Csin-ping, a korábbi és az új kínai vezető (Fotó: Beta/AP)
Hu Csin-tao és Hszi Csin-ping, a korábbi és az új kínai vezető (Fotó: Beta/AP)

Az 59 éves Hszi Csin-ping 2008 óta volt a legfelsőbb pártvezetés, a politikai bizottság állandó bizottságának tagja, alelnök. Elemzők az elmúlt hónapok alapján is úgy vélik, személye garancia a kínai reformfolyamat folytatására.

Pártfőtitkári megnyilatkozásai a korrupció elleni kíméletlen fellépést sürgették, takarékosságra és a felesleges külsőségek, a bürokrácia visszaszorítására hívott fel. A katonákat a tényleges háborúra felkészülő erős hadsereg építésére biztatta.

A nyilvánosságtól nem idegenkedő Hszi beszédeinek vissza-visszatérő eleme a kínai álomnak, „a nemzet nagy megfiatalításá”-nak megvalósítása, amiért a maga részéről az elkövetkező tíz évben mindent meg szeretne tenni.

Eddigi politikusi pályafutása során végigjárta a ranglétrát. Hopej tartományban megyei szinten kezdte, a délkelet-kínai Fucsien tartományban tartományi kormányzóságig vitte. Csöcsiang tartományban öt éven át állt a pártbizottság élén, mielőtt 2007-ben Sanghaj első embere lett fél évig. Ezután a központi pártiskola vezetője volt.

Édesapja, Hszi Csung-hszün kommunista forradalmár, az első generációs kínai vezetés tagjaként tevékenykedett. Felesége Peng Li-Jüan, országszerte ismert és népszerű szopránénekes, tábornoki rendfokozattal. Egy lányuk van.

A péntekig zajló parlamenti szavazásokon, amelyeken az ország legfelsőbb vezetését és kormányát választják meg, csaknem háromezer képviselő vesz részt Peking központjában, a Népi Gyűlés Házában.