2024. május 9., csütörtök

Az RMDSZ nem vesz részt a marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem vesz részt a március 10-ei marosvásárhelyi tüntetésen – jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton a szövetség döntéshozó testületének marosvásárhelyi ülésén.

Korábban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javasolta, legyen március 10-e a székely szabadság napja, és erre a napra a Székelyföldnek területi autonómiát követelő demonstrációt hirdetett Marosvásárhelyre. A kezdeményezéshez az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) is csatlakozott.

Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke szombaton kijelentette: a magyar szabadság napja – március 15. – a székelyeké is, és a székelyeknek is a legfontosabb a piros-fehér-zöld zászló.

Kifejtette, az RMDSZ sokéves küzdelme áll amögött, hogy 1997 óta a román államfők és miniszterelnökök is köszöntik a magyar közösséget március 15-én, és hogy 2002 óta az erdélyi magyarok szabadon használhatják ünnepeiken a piros-fehér-zöld lobogót. Hozzátette, nem akarja szembeállítani ezt egy regionális közösség fontos jelképével – a székely zászlóval – , de fontosabb üzenetnek tartja, hogy „egy a zászló”. Ezért azt javasolja, az RMDSZ ne vegyen részt a megmozduláson.

Kelemen Hunor – hivatali elődjének felszólalása után – közölte: ezt az álláspontot támogatták az RMDSZ szűkebb vezető testületei is.

„Az RMDSZ nem lesz az SZNT vagy az EMNP utánfutója. Ezt a tüntetést nem mi szervezzük, ezért nem veszünk részt” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, egy ilyen megmozdulás nem segíti, hanem rontja Székelyföld autonómiájának esélyeit.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megtagadta a székely zászlót – jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke az MTI-hez tegnap eljuttatott állásfoglalásában. Az EMNP vezetője Kelemen Hunor szövetségi elnök szombati bejelentésére reagált.

Toró T. Tibor úgy vélekedett, hogy az RMDSZ nem csupán megtagadta a székely zászlót, hanem a demokratikus tüntetés létjogosultságát is kétségbe vonta, és a „kis lépések politikája” nevében „ismét visszavonulót fújt”. Kifejtette: az utcai demonstráció a demokratikus jogállamiság egyik alapköve, amelynek az érdekérvényesítésben játszott szerepét és jogosultságát „csak a legvadabb diktatúrákban kérdőjelezik meg”.

Az EMNP elnöke szerint a kis lépések politikája két évtized alatt nem vitte közelebb a magyar közösséget sem a Székelyföld területi autonómiájához, sem a kulturális autonómiájához.

„Sokat elárul az RMDSZ-nek általában csak a választási kampányokban fellángoló autonómiapártiságáról az, hogy vezetői szerint a demokratikus érdekérvényesítés és a közösségi igény kifejezésének természetes módja, a békés tüntetés ellehetetleníti a politikai érdekérvényesítést” – fogalmazott állásfoglalásában Toró T. Tibor.

Úgy vélekedett: az RMDSZ ezzel saját hatalmi érdekeit helyezi előtérbe, hiszen az autonómiatüntetést ellenző szövetség nem habozott utcára vinni az embereket, amikor saját tisztségviselőinek elmozdításáról volt szó.

Az Erdélyi Magyar Néppárt mint társszervező arra buzdítja az embereket, hogy minél többen vegyenek részt a rendezvényen – írta az EMNP elnöke.