Ahol nincs, ami nincs

Már napok óta rekkenő hőség van. Ahogy mondják, ilyenkor az ember a kutyát se zavarja ki. Férfiak és nők ingerlékenyek, idegesek, szétszórtak. Van, aki csak ingerlékeny, van, aki csak szétszórt, van, aki ideges. Van, aki mind a három, s elég hozzá szólni, már robban. Délben a hőmérő higanyszála valamivel 38 Celsius-fok fölé emelkedett, amikor egy árustól az újvidéki Halpiacon meg mertem kérdezni, elégedett-e a mai vásárlással. A kupuszinai (nem bácskertesi!) férfi a gyönyörű hagymák mögül úgy nézett rám, mintha az égből pottyantam volna.

– Nagyon elegem van. Fogynak a termelők is, a hagyma is, a világ is meg a türelem is! – mondta dühösen.

Pedig aznap és előző nap, ahogy hallottam, pénz állt a házhoz. A nyugdíjasok nagy örömére. Így ők már a jó szokásukhoz híven a reggeli és a kora délelőtti időpontokban mindenből egy kicsit vásároltak, hogy jusson is, maradjon is a pénzből.

– Ez a szegények piaca, a Futaki és a Limáni piac sokkal jobb – állapította meg az ajándéktárgyárus, és hozzáfűzte: Ma rám sem hederítettek. Ebben a kánikulában ki-ki igyekszik a legfontosabbat beszerezni, s irány haza!

Ő mégis türelmesen várakozott egy asszonyra, aki két darab névre szóló törölközőt rendelt nála. Egyébként játékokat, alkáli elemeket, órákat kínált. Megtudtam, hogy a kagylóból és a bőrből készült, virágmotívumú gyűrűi annyira tetszettek a fiataloknak, hogy kettesével vásárolták. A pici gyerekek a fajátékokat, a fiúk a kisautót, a lányok a babát, plüssmacit kedvelik. Ő élvezi, ha valamilyen újdonságot szerez be, és a vásárlók megdicsérik. Megakad a szemem a kasztanyettán. Egy szerb nővel házasodott, ír férfitól szerzi be, akinek a Spanyolországban élő testvére küldi.

A nagy bevásárlóközpontok, különösen a Big, sok vásárlót elszippantott a piacokról – panaszkodott egyik-másik árus –, azóta szemlátomást megcsappant a forgalom a Halpiacon. Különben nagy érvágás volt, amikor a piacról a városközi buszállomást elköltöztették. A környékbeli települések termelői, munkásai, dolgozói, diákjai, akik naponta bejárnak a székvárosba, most nem itt szállnak ki, s az olcsóbb tisztítószerektől, kozmetikai kellékektől a halkonzervig, a kávéig és a ruhafélékig szinte mindent máshol keresnek és találnak jutányosabb áron.

Egy viszonteladó készségesen mutatja nekem a fürdőruhákat, lenge, pántos, természetes anyagú, pamut ruhákat. Azt mondja, ezt keresik a nők. Olaszországból szerzi be a gazda, de lényegében minden áru kínai. Ma csak 11 óráig vásároltak, tegnap nagyobb volt az érdeklődés.

– Nem lennénk itt, ha nem lenne vásárló – mondja a szebbnél szebb fehérneműt kínáló hölgy.

Egy másik pult mellett elbóbiskolt az árus, egy harmadik pult alatt pedig ezt tette a kutya is.

Habár sokan nyaralnak, elkel, mint a cukor a prosztatagyulladásra és más bántalmakra ajánlott méz, valamint a tojás. Nők, férfiak meg vannak győződve róla, hogy házi a palánkai méz, a tojás és a kiszácsi édes paprika, amely itt kapható. A viszonteladó szerint a tojás a piac közeli jól szigetelt raktárhelyiségében két napig megőrzi minőségét.

A házilag készült, nejlonzacskóba csomagolt teasüteményt, a vaníliaízűt és a kókuszosat ilyenkor a strandra, uszodába járók kedvelik. Különféle gyümölcsből készített házi pálinkát szívesen vásárolnak az emberek, ha hűvösebbre fordul, akkor a házi szirupok kerülnek a pultra.

A háziszáraztészta-pulton a hajdina tészta, a tortilla meg a horvát tésztaféle, a mlinci a menő a városi dolgozó nők körében. Az azték civilizáció fontos alapételét a spanyol gyarmatosítók nevezték tortillának, azaz tortácskának. A mlincit pedig a háziasszonyok lisztből, sóból és vízből készítik, gyúrják, vékonyra kinyújtják, majd tenyérnyi darabokra vágják, és a tűzhely lapján megsütik, forró vízzel leöntik, majd leszűrik. Darált, cukrozott mákkal megszórják. De más ételekhez is használják.

Egy kovilji asszony pultján gazdag a kínálat: szép csöves kukorica, saláta, spenót, gyömbér, paradicsom, zeller, sárgarépa, uborka, nem kínai foghagyma, mák, erős paprika és padlizsán, az utóbbinak olyan az ára, mint a Limáni piac biotermelőjénél!

Őszibarackot, körtét, szilvát vásárolnak az emberek a hajdújárási termelőktől. Kétnaponta érkezik friss gyümölcs. Egy közelben dolgozó karcsú fiatalasszony néhány gyönyörű barackot tesz a mérlegre. Ez lesz az ebédem – mondja elégedetten, amikor rámosolyogtam.

Tovább sétálok.

– Mikor juthat az ember olcsóbb gyümölcshöz, zöldségféléhez?

 – Csak ha már kétnapos vagy túlérett, mert a beszerzési ára magas – magyarázza a viszonteladó a hazai szőlőre, a macedón szőlőre, az argentin citromra és narancsra, továbbá a török citrancsra és a brazil banánra mutatva.

Naponta vásárol a piacon a közeli épületben lakó nyugdíjas hölgy. Fontos számára a minőség, de megállapítja, hogy sajnos olcsón nem lehet minőséges gyümölcsöt vásárolni. Van néhány kofa, akiben megbízik, ezért általában azoknál szerez be mindent.

A hőségben cicanadrágok és melegítők kihívóskodnak a pulton. Nagy árengedménnyel kínálja őket egy kofa, aki át akar térni a dioptriás, kínai szemüvegek árusítására.

Ha nem ebédeltem volna, akkor a piacon, a tiszta, szép üzletben vásárolnék pisztrángot. A rokonszenves, kedves asszonyka a fagyasztott tengeri halat és friss édesvízit árulja is, süti is, ahogy kérik. Alkalmazottként dolgozik, a sült halat szereti és fogyasztja. Nyáron a szokásosnál több a vásárlója.

A kofák, termelők és viszonteladók panaszkodnak, pedig a legolcsóbbtól a legdrágább termékig mindegyik vevőre talál. Van, ami aznap, van, ami másnap, mert nem minden romlandó. Én nem a Halpiacon vásárolok, de ha arra járok ismét, az a fentebb említett kasztanyetta miatt lesz. A kedves játékárus ugyanis felcsigázta az érdeklődésemet, amikor a fából készült, zsinórral összekötött gesztenye alakú, homorú lapocskának az összekoccanásával megszólaltatta. Ezzel az egyszerű spanyol népi ütőhangszerrel bizony szívesen elszórakozik gyerek is, felnőtt is.