Románia az idén – normál időjárási körülmények között – 7,6 millió tonnás búzatermést vár, közölték a román mezőgazdasági minisztériumban hétfőn.
Mezőgazdaság
Tanulságos Shakespeare-idézettel köszöntötte a megjelenteket a horgosi Iringó környezetvédelmi egyesület legutóbbi összejövetelén Vörös Túrú Anita, a civil szervezet elnöke: „Nincsolyjó, melyben ne volna vész, / Ha balga módra véle visszaélsz!
A piackutatók, jól fizetett állami tisztségviselők hallgatnak. Pedig lépni kellene, mégpedig gyorsan.
Az Újvidéki Terménytőzsde arról számol be, hogy a múlt héten jelentősen megnövekedett a megvalósított forgalom értéke – mennyiségi szempontból 61,53, pénzben kifejezve viszont 96,04 százalékkal emelkedett az adásvétel. A tőzsdei helyzetelemzők a növekedés okaként a műtrágya-kereskedelem felélénkülését említik.
Dr. Stevan Maširević és dr.
A kormány meghozta az újratermelési alapanyagok 2009-es évi támogatásáról szóló rendeletet, melynek értelmében a termelők az eddigi 10 000 helyett ezentúl hektáronkénti 12 000 dinár értékben részesülhetnek támogatásban. Részletekre bontva: 5000 dinár jár a műtrágyáért, 3000 dinár az üzemanyagért és 4000 a vetőmagért.

