1945 után Vajdaságban tízszer annyi különböző típusú földterületet vettek el az itteni tulajdonosoktól, mint Szerbia többi részén Kosovót is beleértve! Az egyházi földvagyon tekintetében valamivel kedvezőbb a helyzet, ugyanis itt az arány „csupán kettő az egyhez”.
Mezőgazdaság
A mezőgazdasággal foglalkozó képviselők többsége általánosságban véve egyetért a mezőgazdasági minisztériumnak a termelők körében nagy felháborodást keltő intézkedéseivel. Erre következtethetünk legalábbis a hír alapján, hogy a szerb parlament mezőgazdasági bizottsága pozitívan értékelte az agrártárca eddigi tevékenységét, és elfogadta a mezőgazdasági minisztérium 2009-es évre vonatkozó munkatervét azzal a kitétellel, hogy a tárca március végéig fizesse ki a gazdáknak a múlt évre vonatkozó tartozásait.
Mindeddig csak találgatni lehetett, mennyi kenyérgabona van a tárolókban. Hivatalos felmérések nem léteztek.
Felhívjuk a gyümölcs és zöldségtermelők figyelmét az aktuális növényvédelmi munkákra.
A háztáji kertekben a termő gyümölcsfákra kevés gondot fordítanak vidékünkön. Mondhatnánk, hogy mostohagyerekeknek minősülnek az idős gyümölcsfák.

