Az Európai Unióba való belépés egyik föltétele a külföldiek számára szóló földvásárlási moratórium föloldása. Ez hamarosan Magyarországon is komoly problémát fog jelenteni, sőt már ma is az, hiszen a külföldiek már évekkel ezelőtt megtalálták azokat a jogi kiskapukat, amivel a jó minőségű magyarországi termőföldek birtokába juthattak.
Mezőgazdaság
Oroszországban 56,5–59,0 millió tonna búzát takarítanak be az idén, a SovEcon független orosz piacfigyelő számításai szerint. Ez a mennyiség elmarad a tavalyi 63,8 millió tonna rekordszinttől, ugyanakkor lényegesen meghaladja a 2004 és 2007 közötti 46,8 millió tonnás átlagot.
Miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy a napraforgó-termesztők gyatra árat várhatnak a terményükért az olajgyáraktól, aközben a szerbiai étolaj ára ismét a tavalyi csúcsokat döngeti. Miután az étolajgyárak két ütemben is megszüntették a még tavaly adott árkedvezményeket, júniusban 100-ról 110 dinárra, júliusban pedig mintegy 125 dinárra emelkedett az étolaj ára.
A telelésre készülő méhcsaládok utolsó lehetősége, hogy pótolják a hiányos nektár- és virágporkészletüket, a gabonatarlókon virágzó tisztesfű, vagy más nevén tarlóvirág. Kedvező időjárás esetén a növény akár 2-3 hónapon keresztül is onthatja a jó minőségű nektárt.
Mint várható is volt, óriási kereslet mutatkozott a tonnánként 10 000 dinárral támogatott műtrágyavásárlás iránt. A mezőgazdasági minisztérium honlapján megjelent adat szerint augusztus 5-e óta, amikor elkezdődött a műtrágya árusítása, mindössze egy hét alatt elkelt a támogatásra szánt mennyiség fele.
A nyomott gabonaárak az idei napraforgó várható piaci értékét is negatívan befolyásolják. Az még inkább, hogy a terméket fölvásárló szerbiai olajgyárak kedvezményezett piaci helyzetben vannak.

