2026. szeptember 23., szerda

Mezőgazdaság

A hátsó mezőnyben

Szerbiában mintegy 700 ezer ember, a munkaképes lakosság egyötöde él a földművelésből. Ez messze fölötte van a nyugati átlagnak, ahol kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal, de a termelékenységi mutatóik jóval meghaladják az itteni eredményeket.

Víztükör csillog a szikesen

Amikor mezőgazdaságunk, ezen belül is az állattenyésztésben rejlő lehetőségek kerülnek szóba, megrekedünk a sertéstenyésztésnél és tejtermelésnél, pedig a kisállattenyésztés, azután a méhészet is jelentős jövedelemforrás, akárcsak a haltenyésztés. Szerbiában, Vajdaságban közel két évtizede nőtt meg az érdeklődés a haltenyésztés iránt, a meglévő (azóta már magánosított állami, illetve társadalmi) tavakhoz, igaz szerény területen, de a magánhalastavak is párosultak.