2026. szeptember 22., kedd

Mezőgazdaság

Nagy lopások ideje

Az utóbbi két hét alatt két nagyobb határlopásról is értesültünk. Az első a szenttamási határban történt, a másikról a múlt héten egy temerini gazda értesített bennünket.

Támad a kukoricamoly

A kukoricán az elmúlt héten tovább erősödtek az aszálytünetek. A csöveken láthatók a gyapottok-bagolylepke-lárva, és a kukoricamoly-lárva károsításának nyomai.

Kevés!

Végre megszületett az idei támogatásokra vonatkozó rendelet: a gázolaj a kiskereskedelmi árnál 76 dinárral olcsóbban vásárolható majd meg az őszi vetéshez. Erre a célra összesen 70 millió liter üzemanyag áll majd a gazdák rendelkezésére.

Hova vezet a gabona drágítása?

Európa Szaharájának is nevezik a Magyarországra is átnyúló (vagy fordítva?) észak-bácskai homokvidéket, ám az ember „megszelídítette” a homokot, áldozatos munkával előbb szőlő, majd gyümölcstermesztést alapozott meg, szerbiai szinten ma is a legjelentősebb gyümölcstermelő körzetként tartják számon.

A permetezőgépek akkor sem pihennek, mikor nincs termés

A korábbi években augusztusban javában tartott az őszibarackszüret az észak-bácskai homokvidék gyümölcsöseiben, mintegy bevezetőként a rendszerint bőséges almaszüretnek. Csöndesek most a gyümölcsösök, hiszen előbb a téli fagyok károsítottak, majd az április eleji fagy a virágzásban lévő fák várható termését semmisítette meg.

A kormány nem hisz a könnyeknek – a szárazság nem elemi csapás!

Jó itteni szokás szerint – tisztelet a kivételnek – atyafiaink olyanok, mint a vadnyugati filmek pisztolyhősei, akik (átvitt értelemben) előbb lőnek, aztán kérdeznek... Mert nálunk előbb aláírnak kormányrendeleteket, számláznak, eladnak, kölcsönöket vesznek fel, és csak azután szólnak oda a választópolgároknak – ha szólnak –, hogy mindez már megtörtént.