Stratégiánkról dióhéjban... Adán nagyon erős a mezőny, itt kis harcsákkal győzni nem lehet. A szerelékünk ennek megfelelően 8/0-s horog, 250 grammos ólom és 0,80-as monofilból állt. Figyelembe vettük, hogy az aratást követően megváltozott a rágcsálók élettere, és vándorlásba kezdtek, néhol inváziószerű egérúszást figyelhettünk meg a Tiszán. A csali kiválasztásánál ezt vettük figyelembe. Mivel az egerek mindig part mellől indulnak, a csónakot a fák árnyékában kellene tartani. A kimozdított nagy testű harcsa ritkán úszik rá a kuttyogatóra, inkább csak köröz a csónak körül 5–10 méteres távolságban. Erre alapozva a nyerő botot a part felé, a csónak legtávolibb sarkába helyeztük. A horgot kb. négy méter mélyen tartottuk, mert az árnyékban magasabbra emelkedik a hal. A lassú víz alkalmat adott a Tisza minden négyzetcentiméterének alapos megdolgozására. Az erős alsó szél és az olykor harminccentis hullámok miatt nem volt egyszerű a horgászás, de a problémák csak fokozzák a versenyszellemet. Csupán egy kis szerencse kellett a 6,5 és 4 kilós győztes harcsa megfogásához.
