Régi, immár anekdotaszerű történet… Beállított a kíváncsi horgász az egyetemre, és megkérdezte a tanárt, miféle hal a kurta baing; mert olvasta, hogy ilyen van. A tanár elmondta, majd amikor a kíváncsiskodó megkérdezte, látott-e már ilyent a tanár úr, a válasz határozott „nem” volt.
Nagyon sokáig, évtizedekig volt így. Annak ellenére, hogy a szakirodalom szerint vidékünk álló és lassú folyású vizeinek szinte mindegyikében megvannak a számára kedvező életfeltételek. Ezért majdnem mindenütt kellene, hogy legyen belőle. Annak ellenére is elő kellett volna kerülnie, hogy mind horgászatilag, mind gazdaságilag jelentéktelen, törpe növésű halról van szó. Ráadásul legtömegesebb rajhalunkkal, a küsszel, nagyon könnyen összetéveszthető. Ugyanakkor, a tág előfordulási területhez képest, állománya szigetszerű, a faj ritka… – ez a szakirodalom igéje.
Az anekdota után jöhet a vicc. Ha a KGB valamit nagyon keres, akkor azt meg is találja... Akár létezik, akár nem!
A kurta bainggal is hasonlóan történt, azzal a különbséggel, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben keresni kezdték. És – jé! – meg is találták.
Előrebocsátjuk, nem tegnap, hanem a közelmúltban történt. A témát azonban az teszi időszerűvé, hogy amint keresni kezdték – évtizedes kihagyás után – azonnal meg is találták. Előbb a svetićevói tározóban, aztán a Zenta melletti Pánában is, …majd még néhány helyen. Aki elkövette: a Halvédelmi és Haltani Társaság terepező csoportja. Nem a felfedezés nagy horderejéről szól a történet, hanem arról, hogy keresni kell, és akkor – a KGB-vel ellentétben – a létezőt is meg lehet találni.
Ugyanakkor nyomozás, vagy legalább elemzés tárgyává kell tenni, hogy a kurta baing miért nem került terítékre korábban. Az említett vizekben minden bizonnyal eddig is jelen volt. Csak nem vették elő. Vagy ha elővették, nem nézték meg, mit vettek elő.
Harka Ákos–Sallai Zoltán Magyarország halfaunája című könyvében szereplő halfajleírások azért is tanulságosak, mert fokozott figyelmet szentelnek a hasonló fajoknak, a megtévesztő hasonlatosságoknak, és a megkülönböztetésnek alapul szolgáló jellegzetességeknek. A kurta baingról a következőket írja:
Ismertetőjegyek: Teste erősen megnyúlt, de vaskos, oldalról kevéssé lapított, hát- és hasvonala csak enyhén ívelt. Orra rövid és tompa, a szeme nagy. Felső állású szája meglehetősen nagy, de mivel szájhasítéka meredeken felfelé irányul, szájszöglete nem éri el a szem vonalát. Alsó állkapcsa kampószerűen felhajlik, szinte álarcként takarja a fej elejét. Hátúszójában 7–8, anális úszójában 11–13 elágazó sugár van. Pikkelyei aprók, könnyen lehullanak, számuk a testoldal hosszában 40–50. Oldalvonala rövid, csupán az első 7–12 pikkelyen látható. Apró hal, fejlett példányainak hossza is csak 6-8, maximum 10 cm.
Hasonló fajok: Több pontyféle ivadékával is összetéveszthető, mivel azok fiatal példányain az oldalvonal gyakran nem látszik végig. A küsz teste oldalról lapítottabb, anális úszójában 16–20 sugár van. A balin szájhasítéka csak enyhén irányul fölfelé, szöglete viszont a szem alá ér. A domolykó teste hasonlóan vaskos, de szája csúcsba nyíló, és farkalatti úszójában csak 7–9 osztott sugár található. A garda szája hasonló állású, de nagy mellúszója eléri a hasúszó tövét, oldalvonala teljes, ráadásul kanyargós lefutású.
Ennyit a szakmairól. És jöhet még egy anekdota. Történt a kurta baing itteni (bizonyítható) felfedezése előtt, hogy szakmailag alulképzett horgász ivadékmentés alkalmával „küszt” fényképezett le. Csak a kurta baing fotóinak közlése után ébredt rá, hogy már akkor kurta baing volt a kezében. Két évvel felfedezése előtt!
