Ha majd egyszer nagyon ráérünk, akkor dokumentációnkban utánanézünk, hogy az adai–moholi pályán az utóbbi tíz évben megtartott kuttyogatóversenyeken ki szerzett több győzelmet: Gúti Attila, vagy a Többiek. Egyelőre azt sem számolgatjuk, ki mindenki volt Gúti versenytársa ebben az időszakban, de a tényszerű közlés megköveteli, hogy kimondjuk, ez alkalommal Német Gáborral az oldalán diadalmaskodott. Ha már az eredményeknél tartunk, de nem szimpla versenybeszámolóról van szó, legyünk túl a számadatokon.
A győztes Gúti–Német-kettős öt harcsájának összsúlya gondolatnyival a tizenként kiló alatt maradt, a második helyezett Kazinci–Puszanyik két harcsája ugyanennyivel volt kevesebb a négynél, míg a magyarkanizsai Dobó és Takács két harcsája közül csak a nagyobb illett a mérettartományba, a mérlegen valamicskével többet mondott a másfél kilónál. Megérdemel egy mondatot, hogy Faragó Csongor, a tavalyi versenysorozat legfiatalabb versenyzője az idén is megjelent a pályán, zsákmánya is volt, harcsája azonban nem ütötte meg a méretet.
A verseny részvevőinek hozzáállása azonban megütötte a színvonalat, bármit is jelentsen ez. Történt ugyanis, hogy az Óvilág – no meg a földkerekség, és feltehetően a világmindenség – legnagyobb kuttyogatóverseny-sorozatának adai kezdetét csintalankodó időjárási és kifejezetten rosszindulatú vízügyi körülmények körvonalazták.
A legutóbbi tiszai áradás éppen lecsengőben volt, a folyó a nyár eleji tetőzésnek megfelelő színeket öltött. Szándékosan nem mondunk szőkét, mert ha a hajszín ilyenre sikeredik, akkor viselője még a féleszűekről szóló újsüttetű viccekben sem kap helyet. A víz ugyanis olyan visító színátmenetben csúfult, amelyet nagyjából a koszosbarna és az epesárga közé lehet illeszteni, és kizárólag ízléstelen dolgokra emlékeztet. Ráadásul uszadékfa köbmétereinek tucatjai úsztak folyókilométerenként, és a hajóutat jelző bójákat sorra partközelbe túrták. Amikor felerősödött az alsó szél, és tarajat vetettek a hullámok, a Tisza mélyszántásra emlékeztetett, vize színre is meg állagra is olyan volt, mintha járni lehetne rajta. Bukdácsolva.
Nem a Tiszát ócsároljuk, hanem azt ecseteljük, milyen körülmények között kellett a résztvevőknek harcsát fogniuk. A hullámzó vízfelszín ugyanis nehezen kuttyogatható, hiszen a hangkeltő szerszám gyakran a levegőbe, tehát üresbe üt. Ezzel párhuzamosan a nagy mennyiségű lebegő hordalék iszonyatosan megszűri a kuttyogató keltette hanghullámokat. Kevés hang éri el a csalit, és ennek megfelelően még kevesebb verődik vissza róla. A látótávolság a vízoszlopon belül tapogatózásnyira csökken, ami a harcsa esetében bajuszozást jelent. Amikor a körülmények ilyen hátrányosan befolyásolják a halak hallását és látását, akkor a csali ringására sem lehet versenystratégiát építeni. Marad tehát további két harcsaérzékszerv, amelynél érdemes széptevéssel kísérletezni. A szimatról és az ízlelésről van szó. De nem ragozzuk, csupán a győzteseket idézzük. „Erre fogtuk mind az ötöt...” – mondták, és mutatták a harcsabojlit. Egy jelenlevő gyerek megállapította, hogy a szóban forgó csali kifejezetten kutyaeledel-illatú. Hogy ez jó-e, vagy sem, az a jövő zenéje.
Érdekes mozzanata volt a versenynek, hogy immár hazai tájakon is kötelező (lesz) a vízen való mérlegelés, és a zsákmány azonnali visszaengedése. A közönség tehát kicsukva. A gyakorlat kiötlői és szorgalmazói a harcsaállomány kímélésével érveltek. Ennek kiindulópontja az az állítás, mely szerint a versenyszerűen kuttyogatók veszélyeztetik a harcsaállományt.
– Még akkor is, ha mindent visszaengednek? – kérdezzük mi.
– Igen, mert előfordul, hogy a visszaengedett halak egyike-másika elpusztul – válaszolták ők.
Most már értjük. De ha horgász fogta volna meg ezeket a halakat, mindet hazavihette volna, és ekkor valamennyi(!) harcsa elpusztult volna... Érti valaki? A történet azonban – mindenki számára világos – nem is erről szól, de...
Mint már mondtuk, versenyszerű kuttyogatásban ez a régió jár az élen. A hétvégén a szarvasi vadvízi a Hármas-Körösön és az eleméri van műsoron, a rákövetkezőn a péterváradi és a magyarkanizsai, amelyen ismét egy élvonalbeli csónakot sorsolnak ki a részvevők között. Amíg ilyen jól alakulnak a dolgok, addig minden marhaságra rábólintunk, és ha kell, vízen mérlegelünk.
