Csupán néhány nap választ el bennünket az őzbakidény kezdetétől. A koros, golyóérett bakok már letisztították agancsukat.
Bár még nem igazán érett a fejdíszük, a külföldi vendégvadászok már javában csomagolnak, és készülnek a vadászatra, mert mint mondják, ilyenkor sokkal átláthatóbb a terület, és könnyebb elejteni az áhított nagy bakot. A hazai egyesületi vezetők pedig már képzeletben számolják azt a sok pénzt, amit a náluk terítékre hozott bakokért kapnak. A pénz pedig nagyon is kell, hiszen a kiadások nőnek, a számlák szaporodnak, a kassza meg üres. A nagy kérdés ilyenkor az, milyen agancsot raktak fel a bakok az idén, és hány érmes trófeájú egyedet ejtenek el a vastag bukszájú külföldi vendégek.
Ismerve az észak-bácskai viszonyokat, az idén sem várhatunk csúcseredményt, hiszen őz van, de a trófeák minősége nincs arányban az állomány nagyságával. Sokkal jobb lenne, ha kevesebb, de jobb minőségű bak sétálna a területeken. Ezen azonban a gyakorlatban gyorsan változtatni nem lehet, hiszen rövid idő alatt csak varázsvesszővel volna helyrehozható az, amit évek hosszú során át téves gazdálkodással elszúrtak.
De ha alaposan körbekémlelünk a földgolyón, erre is találunk példát. Persze, gyomor meg pofa is kell hozzá.
Vannak országok, ahol a természetbe való beleszólás gyakorlat. Ennek során beavatkoznak a természet menetébe, és különleges kezeléssel felfújják a zárt téren nevelt állatok agancsát. Ezt leginkább olyan helyen gyakorolják, ahova tengerentúli vadászok járnak rendszeresen, akik miatt ezt a cseppet sem egyszerű és olcsó beavatkozást megéri végrehajtani. Az óceán túlsó partján ugyanis nem a nálunk megszokott és elfogadott mércék szerint bírálják el a trófeát. Ezért ott évente több világrekorder agancsú szarvast, dámot meg egyéb trófeás vadat ejtenek el.
Míg nálunk elsősorban a trófea súlya, arányossága, szabályos felépítése a mérvadó, náluk mindez teljesen mellékes, és csak az ágak számát, a szárak hosszát és azok terpesztését mérik. Tehát minél aránytalanabb, annál kívánatosabb. Természetesen, a sok ág meg a hosszúra nyúlt szárak a trófea súlyát is megnyomják. Ha akad aki ilyenre vágyik, és pénze is van rá, elő kell neki teremteni. Ízlések és pofonok ugyanis különböznek, ezért aki megteheti és kész fizetni is érte, hát tegye.
Az ilyen zárt téri, hormonkezelt jószág trófeáját azonban nem volna szabad egy kalapba gyömöszölni a mi bankjainkkal meg bikáinkkal, amelyek szabad területen és isten adta feltételek mellet neveledtek. Mert nem tartoznak egy súlycsoportba, de még azonos versenyszámba sem.
Egészen más a rendellenes agancsú példányok vadászata, az érdekes, nem mindennapi trófeák gyűjtése. Egy agancs akkor rendellenes, ha öröklődő vagy mechanikai sérülés miatt – agancstősérülés, heresérülés – több szárat növeszt, vagy elferdül és természetellenes szögben nő az egyik, vagy mindkét agancs. Ezeket a trófeákat sem osztályozzák a szabályos agancsokkal együtt.
