A sporthorgászás a legtömegesebb és a legelterjedtebb hobbisztikus tevékenység a földkerekségen. A hozzá nem értők kedvéért: a szabadban, a vízparton, a vízen űzött tevékenységről van szó, amely sajátságos felszerelést igényel.
A sporthorgászás a legtartósabb férfiszenvedély, és nemcsak hobbiról, hanem életformáról van szó. Mindezért a sporthorgászás hatalmas üzlet is. Európában – ide értve Oroszország európai részét is – negyvenmillió, az Egyesült Államokban nyolcvanmillió sporthorgász van, az ázsiai, a dél-amerikai, afrikai, ausztráliai adatok pillanatnyilag nem fontosak. De tudni kell, hogy ez a hatalmas néptömeg pénzt költ a szenvedélyére, és sokan közülük utaznak is. Csupán Európában évi szinten(!) 23 milliárd euró forog a horgászásban. Van, aki ezt tekintélyes összegnek tekinti, és van, aki elszalasztja az alkalmat, hogy belenyúljon ebbe a pénzeszsákba.
A fejlett horgászturizmus – általam körülírva és szabadon – a következőképpen bontakozik ki... Abban a régióban, amelyben fejlett a horgászturizmus, tiszták a vizek és egészséges őshonos halak lakják; a partjain élő emberek – amellett, hogy elégedettek és vendégszeretők – mindig készen állnak a vizek és a halállomány megvédésére, mert ebből élnek. Ahol ez megvan, ott bele lehet vágni a horgászturizmusba. Mert mi is az, ami a korszerű horgászturistát vonzza?
Elsősorban a hal, a horgászás és a természet. Ezen belül a horgászás feltételei (szervezettség, a horgászengedélyek beszerezhetősége, csónakbérlés, idegenvezető, rend a vízen, felszerelésvásárlás vagy -bérlés a helyszínen, csalibeszerzés, árak...). Csak harmadrendűen fontosak az étel és az ital, a szórakozás, valamint a természeti és kulturális nevezetességek. Tehát a horgászturisták is ugyanúgy költekeznek – esznek, isznak, szórakoznak, alszanak, üzemanyagot vásárolnak, belépőjegyeket váltanak... –, akárcsak az egyszerű turisták. Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy az európai horgászturista 2,7-szer többet költ, mint a szimpla fizetővendég; a költekezési listán a második helyet foglalja el; elsők a hegymászók, a golfozók viszont csak a kilencedikek. Nem árt tudni, hogy a horgászturisták többsége jómódú középkorú férfi, aki megengedheti magának a költekezést. De horgászni is akar. Hal nélkül viszont nem kell neki semmi.
Miért kell fejleszteni a horgászturizmust? Azért, mert kizárólag tiszta környezetben alakulhat ki, ahol a hal is egészséges, meg az emberi kapcsolatok is. A természet módszeres és tartós kihasználása során a kamatból élünk, az alaptőkét érintetlenül hagyjuk. A horgászturizmus fejlesztése nem a természetes tartalékok felélését jelenti. Szerbiának hatalmasak a lehetőségei ezen a téren, és szinte teljesen kihasználatlanok. Csak érintőlegesen: változatos vizekben gazdag vidék, párját ritkító vendégszeretet; kitűnő konyha; rendkívül jó horgászok és a horgászáshoz való komoly elkötelezettség; világviszonylatban is jelentős műcsaliműhelyek; mérsékelt, könnyen megfizethető árak... Ezzel rendelkezik Szerbia. De! Rendetlenség, törvénytelenség uralkodik a vizeken, sem a vízkezelő, sem a halőr nem képes felvenni vele a harcot. A vizeket kirabolták, horgászkultúrát nem építettek... Aki sértve érzi magát a felsorolás miatt, számolja össze, mennyit keresett az ország a horgászturizmusból. Vagy mégis elégedettek az óriási lehetőségek mellett keresett kevéssel?
Érintőlegesen mondom, hogy a szlovéniai vizekkel gazdálkodó 64 egyesület közül tavaly az egyik – mindegy, melyik – csak a horgásztatásból kétmillió eurós bevételt valósított meg. Szlovéniában a vizek tisztaságának és a halállomány gazdagságának a megóvása hazafiasságnak számít.
Pedig Szerbiának minden feltétele megvan ahhoz, hogy virágzó horgász-idegenforgalmi vidékké váljon. Ez az iparág nem követel nagy beruházásokat. A horgászok ugyanis nem igénylik a luxust, a faluturizmust mindig előnyben részesítik az ötcsillagossal szemben. Ahhoz, hogy beinduljanak a dolgok, csupán a természetnek kell segíteni. Nem kötelező hazavinni és megenni minden horogra akadt halat. Be kell tartani a szabályokat, és minden szinten tudatosítani kell, hogy az orvhalászás bűntény.
Több mint húsz éve járok Szerbiába, és szlovéniai horgászokat szoktam ide vezetni. Ma már csak egy olyan vízterület van – nem titok, az Écska melletti Joca-tóról van szó –, amelyet szlovéniai mércékkel mérve érdemes meglátogatni. A Drina már nem az, mert a szlovéniai galócaállomány immár gazdagabb. Szlovéniában nincs sok víz, ezért ami van, azt nagyon megbecsüljük. A márványpisztráng, valamint a sebespisztráng helyenként rendkívül gazdag állománya számít csemegének; a Savinján például egy és nyolc kiló közötti példányokat lehet zsákmányolni. A szabályok azonban annyira szigorúak, hogy még a szakállas horgok használata is tilos. De ezért fizet a vendég. Mert ha szigorúak a szabályok, akkor a vizekben van hal. Rend nélkül nincs hal, hal nélkül, ismétlem, nincs horgászturizmus.
