2024. május 31., péntek

Legalizáció vagy nagy átverés?

A parlamenti ellenzék szerint alkotmányellenes a jogszabály, a szerb kormány pedig az elfogadását sürgeti

A Szerbiai Képviselőház hétfőn a kataszteri legalizációról szóló törvényjavaslatról vitázott, amelynek értelmében az építési engedély nélkül épült objektumok bejegyzése után a polgároknak nem kell kifizetniük az illetékeket, hanem csupán a geodéziai felmérésért kell fizetni, amennyiben ilyen készült. Ez megközelítőleg 10 ezer dinárba kerül. A törvényjavaslat szerint könnyített legalizációra csak a 2009. szeptember 11-ig felépített épületek tulajdonosai lesznek jogosultak. Ekkor lépett ugyanis hatályba a tervezési és építési jogszabály. A legalizáció kiterjed a családi házakra, a tömbházak lakásaira és épületrészeire, a hétvégi házakra, gazdasági és más segédépületekre, valamint azokra az épületekre, amelyekben kisipari tevékenységek folynak. A felsorolt kategóriák közé nem tartozó épületekre nem vonatkozik a törvény. Azon épülettulajdonosok, akik még nem adták át legalizációs kérelmüket, egyéves határidőt kapnak megtenni azt. A szerb kormány felmérése szerint Szerbiában 1,3 millió engedély nélküli épület létezik, és a mai napig csupán 700 ezer polgár adott át legalizációs kérelmet.

A törvény egészéről szóló vita kezdetén Velimir Ilić építésügyi- és városrendezési miniszter bejelentette, hogy az illetékes tárca hamarosan elkészíti az építési és tervezési törvényt, amely szerint az építési engedélyt legkésőbb 30 nap alatt ki kell adniuk a hatóságoknak, a szükséges iratokat pedig egyetlen tolóablaknál kell majd átadni. Folytatásban arra kérte a parlamenti képviselőket, hogy támogassák a legalizációról szóló törvényt, hogy a szerb kormány mielőbb elkezdhessen dolgozni az új építési és tervezési jogszabályon, ugyanis a hatályos törvény alkotmányellenes, s ezért Szerbiában rengeteg építkezés áll.

– Bárki, akinek van egy jó ötlete, bármikor bekopoghat hozzánk, hiszen egy jó törvényt szeretnénk elkészíteni – mondta Ilić, aki kiemelte, hogy Szerbia az illetéktelenül felépített épületeket illetőleg Európában listavezető.

Szavai szerint Szerbiában 1,3 millió engedély nélkül épült objektum van, és a mai napig csupán 700 ezer polgár adott át legalizációs kérelmet, ugyanis a polgároknak nincs pénzük elindítani az eljárásokat. Kiemelte, hogy a legalizációról szóló jogszabály nem old meg minden problémát, de jelentős előrelépést lehetne vele elérni. Hozzátette, hogy a szerb kormány sok módosítási indítványt elfogadott, valamint több párt szinte ugyanolyan módosító indítványt terjesztett be, amely arra ösztönözte a kormányt, hogy fogadja el őket.

– Elfogadhatatlan, hogy a hatályban lévő építési-tervezési törvényről úgy vélekednek sokan, hogy alkotmányellenes, és ezért sok építkezés szünetel Szerbiában. Ezért arra kérem a parlamenti frakciókat, hogy álljanak elő törvényjavaslataikkal, mert csupán így tudunk egy 30 évre szóló törvényt megalkotni, ahelyett, hogy apránként módosítanánk az – mondta a tárcavezető.

Aleksandar Antić, a Szerbiai Szocialista Párt képviselője szerint a jogszabály, amelyet szerinte a képviselőház elfogad majd, megoldja a polgárok tulajdonjogi problémáit, miközben kihagyja az üzletembereket és oligarchákat. Nem értett vele egyet Janko Veselinović, a Demokrata Párt képviselője, aki szerint az egész törvényjavaslat, úgy ahogy van: átverés.

– Ez nem legalizáció, hanem az illegálisan felépített épületek bejegyzése, annak érdekében, hogy a polgárokat adófizetésre kötelezhessék. Sehol máshol a világban nincs ilyen – érvelt a képviselő.

Zoran Ostojić, a Liberális Demokrata Párt képviselője az idegen tulajdonú telken felépített épületek bejegyzésének szükségességéről szólt volna, azonban az építésügyi miniszter válaszában leintette, hogy a szóban forgó problémát rendező módosítási indítványt elfogadta a szerb kormány, így felesleges erről vitázni.

A múlt héten, március 8-án az ellenzéki képviselők éles kritikákkal illették a jogszabályt, egyszer használatos törvénynek nevezve azt, amely a rendkívüli választások közeledtét jelzi. Mint megjegyezték, a jogszabály elbukik az alkotmánybíróság előtt, ugyanis a polgárok csupán egy dolgot kapnak ezzel: nagy átverést.

A Transzparens Szerbia civil szervezet tegnap azt követelte a szerb kormánytól, hogy vonja vissza a parlamentből a legalizációról szóló törvényjavaslatot, ugyanis elfogadása veszélybe sodorná a jogbiztonságot.

– A jogszabály elfogadásával még jobban veszélybe kerülne a jogbiztonság egy olyan szektorban, amelyben már számos gond van az állami szervek felkészületlensége miatt – áll a közleményben.

Kiemelik, hogy a jogszabály lehetővé teszi majd, hogy a befektetők a legális kivitelezőktől kedvezményesebb feltételekkel jegyezzék be az illegálisan emelt épületeket, méghozzá olyan telkeken is, amelyek nem képezték a tulajdonukat.

– Amellett, hogy a jogszabály valóban azokon az embereken segít elsősorban, akik lakhatási problémáikat igyekeztek megoldani az illegális épületekkel, kedvezményben részesíti a befektetőket is – figyelmeztet a civil szervezet.

A közlemény szerint a legalizáció kérdését meg kel oldani, de nem a jogbiztonság árán, hozzátéve, hogy a törvényjavaslat olyan elemeket tartalmaz, amelyek az építési és tervezési törvény során egyszer már alkotmányellenesnek bizonyultak. A szervezet problémásnak ítélte még a jogszabály azon rendelkezését is, miszerint a bejegyeztetés során az önkormányzatok adnának ki igazolásokat, hogy a kérdéses épületet 2009. szeptember előtt építették fel, ugyanis az önkormányzatok nem kötelesek erről nyilvántartást vezetni. Kiemelik, ezért az igazolások kiállításakor nagy valószínűséggel megjelenne a korrupció is.