2024. május 9., csütörtök

Felelősség terheli a vásárlókat is

A fogyasztóvédelmi szervezetek reakciója a kragujevaci tortabotrányra

A nemrégiben kirobbant tortabotrány ügyében mindenképpen felelősségre kell vonni az illetékes ellenőrző szolgálatokat, ez esetben azonban nem hagyható figyelmen kívül a polgárok szerepe sem – hangoztatták a fogyasztóvédelmi szervezetek a néhány napja napvilágra került ügy kapcsán, amikor Kragujevacon 18 ezer darab romlott torta került forgalomba, melyeket a helyi szeméttelepről hordtak el.

– Hihetetlen, hogy egyeseknek ilyesmit is elbír a lelkiismeretük. Képesek arra, hogy tudatosan veszélyeztessék polgártársaik egészségét. Elég abba belegondolni, hogy a romlott torták miatt hányan betegedhetnek meg, kaphatnak penicillinsokkot – nyilatkozta felháborodását nem rejtegetve Goran Papović, a Szerbiai Fogyasztók Nemzeti Szervezetének (NOPS) elnöke.

Lapunk már írt az esetről: a lopás 24-én történt, ám az illetékes szervekhez csak január másodikán jutott el a cselekmény híre. Mivel a rendőrséget nem értesítették idejében, a sütemények forgalomba kerültek, és a helyi piacokon 50–150 dináros áron kínálták őket.

Mint ismeretes, egy németországi cég 40 ezer tortát rendelt egy helyi cukrászattól, de csak egy részét vette át a megrendelt árunak. A fennmaradt édességet hűtőkocsiban tárolták, de megromlott, a csomagoláson feltüntetett szavatossági idő szerint azonban még fogyasztásra alkalmas volt. Az állat-egészségügyi felügyelőség elrendelte az áru megsemmisítését, a szeméttelepre szállíttatta a tortákat, és el kellett volna azokat ásni.

– Az illetékes felügyelőség mulasztása hatalmas, hiszen azzal még nem fejezték be munkájukat, hogy rendelkeztek a torták megsemmisítéséről. Ellenőrizni kellett volna, hogy ez valóban megtörtént-e – fejtette ki a NOPS elnöke.

Hasonlóan vélekedett Vera Vida is, a Szerbiai Fogyasztók Központjának elnöke, aki az üggyel kapcsolatban elmondta azt is, hogy az élelmiszer-biztonsági törvény előírásai értelmében a süteménynek nem a városi szeméttelepen kellett volna kikötnie.

– Ha már oda kerültek, akkor az illetékeseknek mindenféleképp jelen kellett volna lenniük az édességek megsemmisítésénél, vagy legalább megkülönböztető jelzéssel kellett volna ellátni a szállítmányt – tette hozzá Vida.

A fogyasztóvédelmi képviselők arra is rámutattak, hogy a vásárlókat is felelősség terheli ez ügyben.

– Nem hiszem el, hogy senki sem tette fel magában a kérdést: hogyan lehetnek ilyen olcsók a sütemények? Senki sem gondolta, hogy valami nem stimmel? Igaz, hogy miután a botrány információi felkerültek internetes oldalainkra, a hír gyorsan elterjedt a polgárok között, de akkor is hihetetlen, hogy egyesek bedőltek ennek a trükknek – mondta Papović.

Vida azt tanácsolta a fogyasztóknak, hogy csakis megbízható eladótól vásároljanak, figyelmesen olvassák el a termékismertetőt, hogy elkerüljék az ehhez hasonló eseteket.

A NOPS elnöke végül arról is beszélt, hogy Szerbiában már öt éve meg kellett volna alakítani egy élelmiszer-biztonsági kérdésekkel foglalkozó szaktanácsot, ez azonban még mindig várat magára.

– Ameddig ez nem történik meg, nagyobb a kockázata annak, hogy ez az eset megismétlődik – fejezte be a fogyasztóvédelmi szervezet elnöke.