2024. május 9., csütörtök

Év végéig nem drágul az áram és a gáz

A tervek szerint a villanyáram és a gáz ára az év végéig változatlan marad – jelentette ki Dubravka Đedović energiaügyi és bányászati miniszter. Hozzátette: a következő években reálisan fel kell mérnünk, hogyan érhetünk el piaci árakat úgy, hogy azok hozzáférhetőek legyenek a lakosok és az ipar számára is. A tárcavezető kiemelte, hogy Szerbia továbbra is a között a három ország között van, ahol a legolcsóbb a villanyáram Európában. Emellett az idén háromszor annyit különítettek el az államkasszából az energetikailag veszélyeztetett fogyasztók megsegítésére, mint a korábbi években.

Đedovićot a Szerbiai Villanygazdaság átalakításával kapcsolatban is faggatták az újságírók. A miniszter szerint jelentős lépések történtek az elmúlt nyolc hónapban afelé, hogy a közvállalat részvénytársasággá alakuljon. A szakszervezetek és a villanygazdaság vezetőségének ellenállására reagálva a miniszter újra hangsúlyozta, hogy az átalakítás mögött semmilyen hátsó szándék nem lapul.

Az államvezetés egyetlen és határozott célja, hogy korszerűsítse országunk legnagyobb vállalatának üzletelését: magánosításról szó sincs – ismételte el sokadszor a miniszter.

Dubravka Đedović (Fotó: Beta)

Dubravka Đedović (Fotó: Beta)

A Kolubara bányamedence munkásainak követeléseire vonatkozó kérdésre, akik a tárcavezető leváltása mellett az átalakítás leállítását is indítványozták, Đedović csak annyit válaszolt, hogy „akkor aggódna, ha mindenki elégedett lenne a reformokkal”. Ugyanakkor elmondta, hogy „a kolubarai munkások érdekvédelmi szervezete nem tartozik a villanygazdaság reprezentatív szakszervezetei közé”. Emlékeztetőül elmondjuk, hogy a miniszter a tiltakozások kezdetén már bejelentette, hogy az általa képviselt tárcának „a munkaügyi minisztériummal is együtt kell működnie ahhoz, hogy megállapítást nyerjen az EPS keretében működő szakszervezetek legitimitása”.

A tárcavezető cáfolta azt is, hogy az államvezetés engedélyezte volna a Jadar projektum folytatását. Egyes civil szervezetek ugyanis azt állítják, hogy a brit–ausztrál bányavállalat folytatta a lítiumprojektum megvalósítását Loznica környékén. Đedović emlékeztetett, hogy a szerb állam tavaly januárban visszavonta a 2,4 milliárd dolláros befektetésre vonatkozó engedélyeket. Mint ahogyan arról beszámoltunk, erre azok után került sor, hogy a civil szervezetek tiltakozásokkal fejezték ki aggályaikat a környezet mértéktelen szennyezése miatt.

Nyitókép: Dávid Csilla illusztrációja