A mezőgazdasági szakszolgálatok rendszerszintű támogatása biztosítja a gazdák tudásának fejlesztését és a tájékozottságuk szintjének növelését – mondta Ivana Pejović Ševrt tartományi mezőgazdasági altitkár tegnap azon a szerződésaláíráson, amelyen a mezőgazdasági tanácsadói szakszolgálatok tevékenységének támogatását biztosító pályázat eredményeiről értesítették a jelentkezőket. A tanácsadással és előrejelzések kidolgozásával foglalkozó szolgálatok működéséhez ugyanis 199 millió dinárral járul hozzá az idén a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság – hangzott el az eseményen.
A növényvédelem terén végzett szolgáltatásokat két kiírás keretében is támogatták. A tanácsadási szolgáltatások végzésére 105 millió dinár támogatást kapott 12 projekt. Az előrejelzésekről készülő jelentések kidolgozásához viszont 93,8 millió dinárral járul hozzá a közös büdzséből a mezőgazdasági titkárság 13 szerződés alapján. Az újvidéki, verseci, topolyai, rumai, zombori és zentai szakszolgálatok mellett a titkárság támogatta a Nagybecskereken, Nagykikindán, Mitrovicán, Szabadkán, Verbászon és Pancsován működő szolgálatokat is.
Az említett szakszolgálatok jelentőségét az altitkár is kiemelte beszédében: szavai szerint ezek kulcsfontosságú terepi információforrások. Fontos szerepük van a mezőgazdasági termelők problémáinak a megoldásában, a támogatások és intézkedések formálásában, valamint a termelés fejlesztésében is.
A titkárság egyébként két hónappal ezelőtt már szervezett egy találkozót a mezőgazdasági tanácsadással, felmérésekkel, kutatásokkal és előrejelzésekkel foglalkozó szakszolgálatokkal. A februári egyeztetésen elsősorban a 2026-os év kulcsfontosságú tevékenységeiről tárgyalt Ivana Pejović Ševrt a szakszolgálatok igazgatóival és a titkárság képviselőivel. A találkozón szó volt az eddig elért eredményekről, a terepi munka kihívásairól, de mérlegelték a tanácsadói szolgálat fejlesztési lehetőségeit is. Külön hangsúlyt fektettek azoknak a mechanizmusoknak a felismerésére, amellyel hatékonyabbá válik az együttműködés mind a szolgálatok között, mind a szolgálatok és más intézmények között. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a munkájukat összhangba kell hozni a korszerű mezőgazdaság szükségleteivel. Felvázolták azokat a konkrét lépéseket, amelyek a 2026-ra kitűzött célok eléréséhez vezetnek.
Nyitókép: A tartományi kormány felvétele



