Az ausztrál Bindi Metals Limited bányavállalat közölte, hogy a szerb bányászati és energiaügyi minisztérium jóváhagyta a Ravni elnevezésű aranykutatási projekt első fázisának elindítását az Ibar völgyében – számolt be az eKapija hírportál.
Az úgynevezett maiden fúrási kampány során először vizsgálják majd rendszeresen és átfogóan a felszín alatti geológiai szerkezetet.
A vállalat közlése szerint a korábbi felszíni geológiai vizsgálatok epitermális ásványosodás jelenlétét mutatták ki, amely gyakran arany- és ezüstlelőhelyekkel hozható összefüggésbe.
A minisztérium módosította a meglévő kutatási engedély munkaprogramját, így a cég megkezdheti a fúrásokat, azzal a feltétellel, hogy előbb megállapodást köt a magántulajdonosokkal és az erdőterületekért felelős intézményekkel a földhasználatról. Az eKapija szerint ezek a tárgyalások jelenleg is zajlanak.
Az adminisztratív eljárásokkal párhuzamosan kéthetes geofizikai vizsgálat indul indukált polarizációs (IP) módszerrel, amely a mélyben található, szulfidásványokban és kvarcerekben gazdag zónák azonosítását célozza. Az eredményeket a következő hónapban várják, és ezek alapján határozzák meg pontosabban a fúrások helyét.
Külön figyelmet kap a 2008-ban, a Drenjak lelőhelyen végzett fúrás újbóli elemzése. Akkor nem készültek laboratóriumi vizsgálatok, most azonban a mintákat újra feldolgozták, az eredmények hat–nyolc héten belül várhatók. Előzetes geológiai megfigyelések szerint a korábbi fúrás csupán egy részét érhette el a szélesebb ásványosodási rendszernek, ami további kutatások iránti érdeklődést váltott ki.
A vállalat befejezte szerbiai leánycégének, a belgrádi Red Creek vállalatnak az átszervezését, amellyel tavaly kötelező érvényű megállapodást kötött a Ravni aranyprojekt átvételéről. A Bindi Metals Limited többségi tulajdont és irányítási jogokat szerzett a cégben, amely tavaly szeptemberben kapta meg a kutatási engedélyt. Az engedély 2028. szeptember 4-ig érvényes, meghosszabbítási lehetőséggel.
A következő hónapokban a geofizikai kutatások lezárása, a laboreredmények beszerzése és az első fúrási szakasz elindítása áll a középpontban. Csak ezt követően lehet pontosabban megállapítani, hogy a térségben található-e gazdaságosan kitermelhető aranylelőhely.
Ravni település Biljanovac közelében, az Ibar völgyében, Raška község területén fekszik. A 30,5 négyzetkilométeres kutatási terület a Kopaonik metalogenetikai övezet része, amely történelmileg jelentős bányavidék, több világhírű lelőhellyel. Ilyen például a Rogozna-hegység is, amely Ravnitól mintegy 30 kilométerre délre található, és ahol egy másik ausztrál cég, a Strickland Metals is arany után kutat.
A területet korábban több vállalat – köztük a First Quantum Minerals, a Tethyan Resources, az Euromax és legutóbb a Terra Balcanica – vizsgálta. Jelentősebb eredményeket csak a Čeovište lelőhelyen értek el, ahol a felszíni minták tonnánként akár 64 gramm aranytartalmat is kimutattak.
A Bindi Metals a Ravni projekt előtt Szerbiában már antimonkutatási projekteket is megvásárolt az egykori Lisanski bányák térségében, valamint a paraćini Mutnicán.
Nyitókép: A következő hónapokban a geofizikai kutatások lezárása, a laboreredmények beszerzése és az első fúrási szakasz elindítása áll a középpontban (Fotó: pixabay.com/Illusztráció)


