A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) megvásárlásának lehetősége történelmi jelentőségű, mivel ilyen alkalmak ritkán adódnak a vállalati stratégiák megvalósítása során, a szerb piac pedig már húsz éve stratégiai jelentőségű a MOL számára – jelentette ki Bacsa György, a MOL ügyvezető igazgatója a Mol Talks című podcastban.
Hangsúlyozta, a MOL célja az, hogy vezető olajipari vállalat legyen minden olyan piacon, ahol jelen van és működik.
– A több évtizedes jelenlétünknek köszönhetően nagyon jól ismerjük a szerbiai piacot. A válságos hónapok során a kapcsolatok és az együttműködés tovább erősödtek – intenzív együttműködés alakult ki Szerbiával, a NIS-szel, valamint a piac és a szabályozási környezet kulcsszereplőivel. A MOL aktív szerepet vállalt a szerbiai üzemanyag-ellátási válság megelőzésében. Növeltük a szállításokat, különösen a dízel esetében, így az üzemanyag a finomító leállása idején is elérhető volt. Ez az összehangolt fellépés és a kiépült bizalom erős alapot jelent ahhoz, hogy a MOL piacra lépése win-win lépés legyen, amelyben a MOL stabil és felelős tulajdonosa lehet a NIS-nek – mondta Bacsa György.
Bacsa a podcastban kiemelte, hogy a MOL részletes helyszíni átvilágítást végzett, szakértői és menedzsment szinten egyaránt, Belgrádban és a kulcsfontosságú létesítményekben, beleértve a finomítót is.
Megállapításaik arra utalnak, hogy egy jól karbantartott finomítóról van szó, amely korszerű technológiák alkalmazásával működik. A 2008-as privatizáció óta az orosz tulajdonos jelentős beruházásokat hajtott végre – részletezte Bacsa, hozzátéve, hogy a tervek szerint a felek 2026 márciusának végéig véglegesítik és aláírják a részletes adásvételi szerződést, ezt követően pedig megkezdődik a tranzakció lezárásának folyamata.
Nyitókép: Archív felvételünk



