A NIS elleni amerikai szankciók alakulásával kapcsolatban Velimir Lukić, a Belgrádi Egyetem Gazdaságtudományi Karának tanára arra számít, hogy a vállalat eladásáról szóló tárgyalások megkezdésével az OFAC körültekintő döntést hoz majd. Szerinte Szerbia képes biztosítani a hazai kőolaj-piac stabilitását.
Lukić szerint az állam nincs kiszolgáltatva a helyzetnek: továbbra is jelentős mozgástere van az irányok kijelölésére és a piac működésének stabilizálására. Arra a kérdésre, hogy az amerikai fél – elsősorban az OFAC – adhat-e bizonyos engedményeket, Lukić úgy fogalmazott: ez döntően attól függ, milyen konkrét eredménnyel zárulnak a Gazprom és a potenciális vevők közötti tárgyalások.
– Az egyik tényező, amely felgyorsíthatja a folyamatot, illetve jelezheti, hogy a tárgyalások jó irányba haladnak, egy szándéknyilatkozat aláírása lenne a potenciális befektetőkkel – ez pedig magától a tárgyalások lezárásától függ – magyarázta az egyetemi tanár.
A lehetséges vevőkről szólva Lukić kiemelte: „a MOL regionális szinten meghatározó szereplő, finomítókkal rendelkezik Szlovákiában és Horvátországban. A gond az, hogy működése döntően a Barátság kőolajvezetékre támaszkodik, amely várhatóan nyomás alá kerülhet, és bizonytalanná válhat, mivel az EU ideiglenesen ki szeretné vonni a használatból. Ami pedig a többi nyugati partnert és magánvállalatot illeti, eddig nem mutattak különösebb érdeklődést a régió iránt.”
– A közel-keleti befektetők esetében azonban stratégiai érdek, hogy bővítsék jelenlétüket Európában és a világ e részén. Ami megkülönbözteti őket más szereplőktől, hogy saját nyersanyagaikat közvetlenül a mi üzemeinkben, vagyis a finomítóban dolgozhatják fel – tette hozzá Lukić.
Nyitókép: Archív felvétel



