2025. november 15., szombat

Megkezdte a próbagyártást a világ első repülőautó-üzeme

2026-ban már sorozatgyártásra és kiszállításokra készül a kínai XPENG Aridge

A kínai XPENG Aridge történelmi mérföldkövet ért el: Kantonban (Guangzhouban) megkezdte repülőautóinak próbagyártását, ezáltal létrehozva a világ első olyan üzemét, ahol sorozatban készülhetnek repülésre alkalmas közlekedési járművek. A fejlesztés középpontjában a Land Aircraft Carrier nevű modularizált modell áll, amely egy hagyományos közúti járművet és egy lecsatolható légi modult egyesít. A prototípus sikeresen átment az első összeszerelési próbán, ami fontos lépés a termék piacra kerüléséhez vezető úton.

A Global Times értesülései szerint a vállalat 2026-ra tervezi a tömeggyártás és az első kiszállítások megkezdését. Zhang Xuehui, a cég kommunikációs igazgatója elmondta: a gyár jelenleg még csak a próbagyártási fázisban van, hiszen a teljes körű sorozatgyártás előtt meg kell szereznie a szükséges légialkalmassági tanúsítványokat és gyártási engedélyeket. A most készülő járművek főként tesztelési célokat szolgálnak, elsősorban repülési próbákhoz és teljesítmény-ellenőrzéshez használják őket.
 

A hagyományos közúti jármű hátul a kibontakozó légi modullal (Fotó: Youtube/Screenshot)

A hagyományos közúti jármű hátul a kibontakozó légi modullal (Fotó: Youtube/Screenshot)

A cég a piaci szereplők többségével szemben nemcsak üzleti vagy intézményi ügyfelekre, elsősorban magánvásárlókra számít. Bár hivatalos előértékesítés még nem indult, korlátozott számban már fogad előjegyzéseket. A végleges ár egyelőre nem ismert, de a vállalat szerint biztosan 2 millió jüan, vagyis nagyjából 281 ezer amerikai dollár alatt marad. A hivatalos előrendelési kampány várhatóan akkor indul, amikor a szükséges tanúsítványokat megszerzik, és a gyártás nagy volumenben is beindulhat.

A kantoni üzemben november 3-án gördült le a futószalagról az első próbagyártott modell. Ezzel nemcsak a világ első repülőautó-gyártó sorának kiépítése fejeződött be, hanem az első olyan üzem is megnyílt, amely modern autóipari összeszerelő rendszerben, nagy mennyiségben képes légi közlekedésre is alkalmas járműveket előállítani.

A gyár tervezett éves kapacitása 10 000 darab, a kezdeti fázisban 5000 jármű gyártásával. Ha az üzem eléri teljes működési sebességét, akár 30 percenként képes lesz egy repülőmodul elkészítésére. A vállalat adatai szerint októberig körülbelül 7000 megrendelés érkezett a modellre, amelyek 90 százaléka kínai vásárlóktól, a fennmaradó része pedig külföldről származik.

A repülőautók piaca egyre gyorsabban elkezd fejlődni, ahogy több nagyvállalat is belép az ágazatba. Nemrégiben a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk is utalt arra, hogy a jövőben akár saját repülőautó-modelljük is megjelenhet. A XPENG Aridge mostani fejlesztése így nemcsak iparági újdonság, hanem komoly versenyhelyzetet is teremt a feltörekvő piacon. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A lecsatolható modul repülés közben (Fotó: Youtube/Screenshot)