2025. november 10., hétfő

Szakértők: Szerbia a bolgár modell szerint próbál megoldást találni a NIS-re vonatkozó szankciókra

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) vezetésében történt változásokkal a vállalat tulajdonosai – az orosz Gazprom és a szerb kormány – a szakértők szerint a bolgár modell alapján próbálnak megoldást találni az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma alá tartozó Külföldi Eszközök Ellenőrzési Hivatala (OFAC) által az orosz cégekre kivetett szankciók problémájára, de kevés az esély arra, hogy ezt az amerikai fél elfogadja.

– Szerbia az orosz vállalatokat sújtó amerikai szankciók problémájának megoldásában a bolgár megoldás irányába halad. A hatóságok a NIS esetében vezetői változásokat jelentettek be, hasonlóan ahhoz, amit a bolgárok tettek a Lukoil esetében – amelynek Bulgáriában kiskereskedelmi hálózata és finomítója is van –, és amelyhez a bolgár kormány különmegbízott igazgatót nevezett ki – mondta Željko Marković, energetikai tanácsadó.

Elmondása szerint Szerbia az irányítási struktúra módosításával időt szeretne nyerni, amíg megoldást talál a Gazprom NIS-ben lévő tulajdonrészének kérdésére.

Hozzátette, hogy ez a lépés talán segíthet a október 9-e óta érvényben lévő szankciók felfüggesztésében, de kétli, hogy ez kielégítené az amerikai felet.

Aleksandar Vučić államfő korábban azt mondta, hogy a napokban az oroszokkal és néhány, az orosz fél által kijelölt személlyel együtt levelet küldenek az OFAC-nak, amelyben mentességet kérnek az amerikai szankciók alól, mivel megkezdték a menedzsmentkérdés rendezését. Vučić elmondta, hogy az OFAC-tól választ várnak arra, elfogadják-e, hogy egy–két–három hónapos időszakra Szerbiát mentesítsék a szankciók alól. Hozzátette, hogy a pancsovai finomító legkésőbb november 20-ig, esetleg néhány nappal tovább tud működni.

Branislav Jorgić tőzsdei szakértő szerint Szerbia várhatóan Bulgária példáját követi abban, hogy rendezze az orosz tulajdont az ország területén működő vállalatokban.

– Az első lépés a menedzsmentváltás, a második pedig valószínűleg az oroszok kiszorítása a NIS tulajdonosi köréből – akár a beleegyezésükkel, akár anélkül – mondta Jorgić. Hozzátette, hogy önmagában a vezetés megváltoztatása nem fogja kielégíteni az amerikai felet, és ha az OFAC mégis elfogadná Szerbia kérelmét, valószínűleg rövid határidőt szabna a NIS orosz tulajdonrészének megszüntetésére.

– A különbség Szerbia és Bulgária helyzete között az, hogy Szerbiát már januárban figyelmeztették a szankciókra, míg Bulgáriát csak nemrég, vagyis Szerbiának elvileg elegendő ideje volt megoldást találni – tette hozzá Jorgić.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A pancsovai finomító legkésőbb november 20-ig, esetleg néhány nappal tovább tud működni (Fotó: Archív felvétel)