Magyarország most is levelet küldött az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalához (OFAC), és reméli, hogy olyan megoldás születik, amely szavatolja Szerbia energiaellátását – nyilatkozta tegnap Belgrádban a Szerbiai Rádió és Televíziónak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Rámutatott arra, hogy Magyarország eddig minden hónapban levelet küldött az OFAC-nak, amelyben kiállt Szerbia mellett, és kérte a szankciók elhalasztását.
– Minden hónapban sikerrel jártunk, de jelenleg nem tudni, mi lesz az eredmény. Újabb levelet küldtünk, és reméljük, hogy Szerbia energiaellátása nem kerül veszélybe. A Mol gáz- és olajipari vállalat készen áll arra, hogy megnövelje a kőolaj szállítását Szerbia irányába, de az export növelése önmagában nem oldja meg a problémát. A szerb kormányt ismerve biztos vagyok abban, hogy nagy erőkkel dolgoznak a lehető legjobb megoldás megtalálása érdekében.
Megbeszélést folytattam a pénzügyminiszterrel, és közöltem vele, hogy ha bármilyen segítségre szükségük van, Magyarország mindenben segíti Szerbiát – fejtette ki Szijjártó.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy Magyarország meddig tarthatja azt az álláspontját, miszerint nem lehet leállítani az orosz energiahordozók importját, a magyar külügyminiszter elmondta, hogy ez nem idő kérdése.
– Ez elsősorban fizikai kérdés, nem az időn múlik, és nem is politikai vagy ideológiai kérdés. A földrajz meghatározta a helyünket, Közép-Európában helyezkedünk el, egyik országnak sincs kijárata a tengerre, így nincs lehetőségünk kikötőt építeni. Magyarország a földrajzi helyzete miatt elsősorban a környező országokkal kénytelen együttműködni az energiaellátás terén. Több százmilliárd eurót fordított az energetikai infrastruktúra fejlesztésére, hogy ezeket a kapcsolatokat megteremtse – fogalmazott Szijjártó.
Hozzátette, hogy Magyarország jelenleg Szerbián keresztül kapja a földgázt, a Török Áramlat leágazásán keresztül. Ez nagy mennyiségű gáz, az idén rekordmennyiség érkezik, de más országok és azok szomszédai nem hajtottak végre megfelelő beruházásokat ezen a téren.
Kiemelte azt is, hogy az Európai Bizottság nem támogatta Magyarországot akkor, amikor pénzügyi segítséget kért az energiaellátási hálózat kapacitásainak bővítésére Délkelet-Európában.
Cserben hagytak bennünket, kivéve Szerbiát és néhány régiós országot, például Bulgáriát és Törökországot. Mindenekelőtt fizikai tényezők határozzák meg, honnan tudunk kőolajat és földgázt beszerezni – szögezte le Szijjártó.

Nyitókép: MTI