2025. szeptember 29., hétfő

Mali: Az új épületlegalizációs törvény mindenkinek szól, csak nem az újgazdag mágnásoknak

Siniša Mali pénzügyminiszter cáfolta azokat az állításokat, miszerint az új épületlegalizációs törvény az újgazdag mágnások érdekeit szolgálná. Hangsúlyozta, hogy az új jogszabály kifejezetten a polgárok miatt készült.

– Az új legalizációs törvény mindenkinek szól, csak nem az újgazdag mágnásoknak. Azoknak a hétköznapi embereknek, akiknek falusi házaik, külvárosi ingatlanaik, városi lakásaik vannak, és évtizedek óta nem rendezhették tulajdonjogukat – jelentette ki ma újságíróknak nyilatkozva Siniša Mali.

Szavai szerint ezzel azokra a hazugságokra kívánt reagálni, amelyeket véleménye szerint Dejan Šoškić, a Belgrádi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának professzora és a Szerb Nemzeti Bank korábbi kormányzója, valamint Dušan Nikezić, a Szabadság és Igazságosság Pártjának alelnöke fogalmaztak meg az Utisak nedelje című műsorban, amelyben többek között az Egyesült Államok a Szerb Kőolajipari Vállalatra (NIS) vonatkozó szankcióiról, az Expo 2027 világkiállításról, az új legalizációs törvénytervezetről és a kormány gazdasági intézkedéseiről beszéltek.

Mali hangsúlyozta, hogy a kormány nem számít jelentős bevételre az új legalizációs szabályozásból a jövő évi költségvetésben.

– Mintegy 460 milliárd dinárral rendelkezünk, teljesen fizetőképesek vagyunk, és az új törvényt kizárólag a szerbiai polgárok érdekében vezetjük be – mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy az Egyesült Államok NIS-re vonatkozó szankcióival kapcsolatos bírálatok azok részéről érkeznek, akik a problémát okozták, hiszen a NIS privatizációjára 2009-ben került sor.

– Akkor a NIS-t 500 benzinkúttal, az összes kőolaj- és gázlelőhellyel, finomítókkal és más vagyonelemekkel mindössze 400 millió euróért adták el az oroszoknak. Azok, akik a problémát létrehozták, most úgy érzik, hogy erről vitázzanak, de a megoldásra már nincs válaszuk – tette hozzá.

Mali kiemelte, hogy az Expo 2027 nem egy mellékes kiállítás, mint ahogyan Nikezić és mások állították.

– Az amerikaiak, a spanyolok, Argentína és Thaiföld is versenyzett ezért. A világ legtöbb országa bizalmat szavazott Szerbiának a rendezésre – hangsúlyozta, és megismételte, hogy ez a kiállítás Szerbia legnagyobb fejlesztési lehetősége, hiszen a projekt keretében több mint 300 fejlesztés zajlik országszerte.

Nikezić azon kijelentését, miszerint minden projekt közbeszerzés nélkül valósul meg, szintén hazugságnak nevezte.

– Minden projektre létezik közbeszerzési eljárás. Csak az Expo 2027-hez kapcsolódóan 62 közbeszerzési eljárás zárult le – közölte a pénzügyminiszter.

Mali hozzátette: azok, akik kritizálják az olyan intézkedéseket, mint a közel 20 000 termékre vonatkozó árréskorlátozás, a kamatlábak felső határának meghatározása vagy a leginkább rászorulók számára biztosított fűtőanyag-árengedmény, nem értik, miért küzd a szerb kormány.

Elmondása szerint beszélt Jorgovanka Tabaković jegybankelnökkel is, és hamarosan pontos adatokat tesznek közzé arról, hogy a szeptember 1-jétől érvényben lévő árcsökkentések és gazdasági intézkedések miként befolyásolják majd az infláció mértékét.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a törvényt kizárólag a polgárok érdekében vezetik be (Fotó: Beta)