2025. szeptember 10., szerda

Élményekben gazdag szeptember

A Topolyai Napok és a zobnaticai Lovas Napok rendezvényeket mutatták be Újvidéken

A Topolyai Napokat szeptember 17-e és 21-e között tartják meg, a zobnaticai Lovas Napokat pedig szeptember 14-én. Újvidéken, a Vajdasági Idegenforgalmi Szervezet információs központjában mutatták be a két rendezvényt.

Željka Lopušina, a topolyai idegenforgalmi szervezet elnöke elmondta, hogy a Topolyai Napok Topolya község egyik legjelentősebb ünnepségsorozata, amely kulturális és szórakoztató programokat kínál. A rendezvénysorozat hagyományosan szeptember második felében zajlik – az idén szeptember 17. és 21. között.
Mindenképpen érdemes ellátogatni a Topolyai Napokra, hiszen mindenki találhat kedvére való szórakozást.

– A rendezvénysorozat szeptember 17-én, szerdán 11 órakor kezdődik a Rendezvények terén, ahol ajvárkészítő versenyt tartanak. Ezután számos kulturális, sport- és szórakoztató program várja az érdeklődőket. Fontos kiemelnem, hogy pénteken 19 órai kezdettel nyílik meg a Rendezvények terén a borutca, 20 órakor pedig a Tropico Band koncertezik. Szombaton délelőtt mézvásárt tartanak, a Juhász Erzsébet Könyvtárban fotókiállítás nyílik, amelyen bemutatják Topolyát. Este koncertek szórakoztatják a látogatókat. A rendezvénysorozat vasárnap zárul, a Capriolo kerékpártúrával – fejtette ki Lopušina.

Tamara Ivanišević, a zobnaticai turisztikai komplexum képviselője elmondta, hogy a zobnaticai Lovas Napok nagy múltú esemény, a lovak és a lóversenyek szerelmeseit hozza össze.

– A zobnaticai ménes évszázadok óta fontos szerepet tölt be a lótenyésztésben és a lovassportokban. A rendezvényen hat versenyszámot tartanak, amelyekre Szerbiából és külföldről is sokan érkeznek. Izgalmas lovas versenyszámok, látványos lovasbemutatók és szórakoztató programok várják a látogatókat. A versenyeket kulturális programok követik. Szerbiából sok polgár látogat el az eseményre, amelynek kiemelkedő a gazdasági és a kulturális jelentősége is. A lóversenyek élénkítik a turizmust és erősítik a vidéki identitást – fejtette ki Tamara Ivanišević.

Zobnatica csaknem 5 kilométerre fekszik Topolyától, turisztikai komplexum, amely sokféle látványosságot és kikapcsolódási lehetőséget kínál. A látogatók ideális programokat találhatnak, különösen azok, akik érdeklődnek a lovak iránt. A komplexumban megtekinthető a lómúzeum is, amely egy patkó alakú épületben kapott helyet. A ménes a turisták kedvelt kirándulóhelye.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Željka Lopušina és Tamara Ivanišević beszélt a rendezvényekről (Fotó: Dancsó Áron)