A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) közzétette az idei második negyedévre és az első hat hónapra vonatkozó pénzügyi jelentését, amelyből kiderült, hogy a vállalat az elmúlt öt év leggyengébb pénzügyi eredményét érte el – közölte a Momentum Securities brókercég. A szankciók nem tettek jót a NIS üzletelésének, amit tovább rontott a kőolaj árának 15 százalékos csökkenése, a drága készletek, valamint a Petrohemija kedvezőtlen pénzügyi eredménye.
A kőolajtermelés 3 százalékkal csökkent az első hat hónapban, a feldolgozás mértéke pedig ötödével nőtt. Az olajszármazékok teljes forgalma 8 százalékkal csökkent ebben az időszakban, miután az első negyedévben 4 százalékos visszaesést jegyeztek.
A vállalat bevétele a második negyedévben 34,4 százalékkal 73,5 milliárd dinárra esett vissza, míg az első hat hónapban 26,5 százalékkal csökkent. Az első negyedévben a nettó veszteség 5,1 milliárd dinár volt, a tavalyi 3,6 milliárd dináros nyereséghez képest. Az első hat hónapban a veszteség 3,6 milliárd dinár, az 5,3 milliárd dinár nyereséghez képest. Az első félévben a nettó veszteség 3,6 milliárd dinár volt, szemben az előző évi 5,3 milliárd dinár nyereséggel.
A NIS részvényeivel január óta nem kereskednek a belgrádi tőzsdéken, miután a kereskedést ideiglenesen felfüggesztették az amerikai szankciók fenyegetése miatt.
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat közölte, hogy az idei év első felében a kihívásokkal teli időben is teljesítette a céljait. Egyebek között megőrizte a stabilitást a hazai piacon, biztosította az üzemanyag zavartalan ellátását, valamint fenntartotta a munkavállalók szociális stabilitását.
Ezek a célokat sikerült teljesíteni, de a bonyolult körülmények, mindenekelőtt a szankciók jelentős hatással voltak a NIS pénzügyi és működési eredményire. A szankciókon túl hozzájárult a kőolaj 15 százalékos csökkenése, a drága készletek, valamint a Petrohemija kedvezőtlen pénzügyi eredménye.
A kapitális projektumokba 12,4 milliárd dinárt fektettek, leginkább a kőolaj- és földgázkutatás területén. Az első félévben a kőolaj- és földgázkitermelés 556 ezer tonna volt, ami 3 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest. Az olajszármazékok teljes forgalma 1,524 millió tonna volt, amely 8 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához viszonyítva.
A napelemes erőműveket továbbra is építik a NIS létesítményein.
A NIS folytatta a közösség fejlesztését célzó tevékenységeket is. Új pályázatot írt ki a cég az Együtt a közösségért elnevezésű program keretében. A vállalat 144,5 millió dinárt fektet be 13 önkormányzatba annak érdekében, hogy támogassa a gyermekekkel foglalkozó intézményeket.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele