2025. július 9., szerda

Új munkahelyeket teremteni!

Megjelentek a tartományi titkárság pályázatai

A tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkárság tegnap két pályázatot írt ki a foglalkoztatás serkentése érdekében. Az új munkahelyek megteremtésére és a közmunkára vonatkozó pályázatok célja a meglévő munkahelyek megőrzése és újak létrehozása.

Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár tegnap a tartományi kormány épületében ismertette a pályázatok részleteit.

– A tartományi titkárság az idén több mint 30 millió dinárt különített el a foglalkoztatás serkentése érdekében, háromszor akkora összeget, mint előző évben. Az a célunk, hogy képzések és támogatások révén ösztönözzük a foglalkoztatást és javítsuk a versenyképességet a munakerőpiacon. A Nemzeti Munakaközvetítő Szolgálat, a Munkaügyi Minisztérium és a szerb kormány tevékenységeinek köszönhetően csökkent a munkanélküliségi ráta. A tartományi titkárság az idén 15 millió dinárral támogatja a munkanélküliek foglalkoztatását. Alkalmazottanként 250 ezer dinárra pályázhatnak azok a munkaadók, akik a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálatnál bejegyzett személyeket alkalmaznának. A közérdekű munkahelyek megtartását az idén 9 millió dinárral támogatja a titkárság – fejtette ki Ivanišević.

Rámutatott arra, hogy a tartományi titkárság igazodik a munkaerőpiac igényeihez, egyes ágazatokban, például a szolgáltatási szektorban különösen nagy munkaerőhiány tapasztalható, ezért a tartományi titkárság az idén is nagy hangsúlyt fektet a képzésekre.

– Nagyon fontos, hogy a tehetséges fiatalok munkába álljanak, és a képzések is ezt a célt szolgálják. Vajdaságban jelenleg nagy a munkaerőhiány az idegenforgalomban és a vendéglátóiparban. Jelenleg ez egy nagy kihívás, mert pincér és szakács nélkül nem lehet sikeres az idegenforgalom. A következő két hónapban képzéseket szervezünk azok számára is, akik a turizmusban és a vendéglátóiparban szeretnének dolgozni. Ahhoz, hogy Vajdaság sikeres legyen, tovább kell fejleszteni ezt az ágazatot. Ezenkívül támogatjuk azokat a nőket is, akik saját vállalkozást szeretnének indítani, különösen a pénzügyi menedzsment terén, emellett képzéseket szervezünk az energiahatékonyság témakörében is. Örömmel tölt el, hogy a munkanélküliség jelenleg alacsony szinten van Vajdaságban, és az a cél, hogy tovább csökkenjen. A jövőben ezen munkálkodunk – fogalmazott Ivaničević.

Snežana Sedlar, a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat tartományi kirendeltségének igazgatója elmondta, Szerbiában az idei év első negyedében a munkanélküliségi ráta 9,1 százalékot tett ki, Vajdaságban 8,7 százalék, Belgrádban 5,9 százalék volt. A legmagasabb munkanélküliségi rátát Kelet-Szerbiában és Šumadijában regisztrálták. A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat az idén 6,2 milliárd dinárt irányoz elő a foglalkoztatás serkentésére. Örömmel tölt el, hogy évek óta sikeresen együttműködünk a  tartományi titkársággal, és közösen új munkahelyeket teremtünk – fejtette ki Sedlar.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A tartományi titkár az idén is nagy hangsúlyt fektet a képzésekre (Fotó: Dancsó Áron)