2024. május 9., csütörtök
VEDD EL A SZÁMLÁT, ÉS NYERJ!

Dupla esélye lesz annak, aki kártyával fizet

Napokon belül indul a számlás nyereményjáték idei első fordulója, amelyben tíz fővárosi lakást sorsolnak ki. A játék, mint köztudott, tavaly óta mobilalkalmazáson keresztül működik, a számlán lévő QR-kód szkennelésével lehet bekapcsolódni, és csupán egy, bármilyen összegű vásárlásról szóló számla is elég a részvételhez.

Az első húzást május első felére tervezik, a nyereménylakások pedig nagyobbak lesznek az eddigieknél. A Vedd el a számlát, és nyerj! játék újdonsága, hogy aki kártyával fizet, annak kétszeres lesz az esélye valamelyik lakás elnyerésére, az állam tehát ezzel is a készpénzmentes fizetést népszerűsíti. Saša Dulić, a Szerbiai Adóigazgatóság információs és kommunikációs technológiai segédigazgatója a Novostinak elmondta, a készpénzmentes (a legtöbb esetben kártyás) fizetéskor kapott számla szkennelésével két kód fog érkezni, a továbbfejlesztett rendszer ugyanis regisztrálja a kártyás fizetést.

Az idén a Köztársasági Vagyonügyi Igazgatóság a költségvetési tartalékból a tavalyinál 300.000 euróval nagyobb, összesen 3,8 millió euró értékben vásárol kisorsolásra kerülő lakásokat. Két fordulóban tíz-tíz belgrádi lakást osztanak ki. A résztvevőknek ismét regisztrálniuk kell az Uzmi račun i pobedi alkalmazáson, és kizárólag idei számlákkal játszhatnak. Tavaly hatalmas volt az érdeklődés a szürkegazdaság visszaszorítását célzó játék iránt, a polgárok több mint egymillió felhasználói fiókot nyitottak. 

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele