2024. május 9., csütörtök

Rekordot dönt a turisták száma

Február 22-e és 25-e között tartják a belgrádi Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítást

Belgrádban február 22-e és 25-e között rendezik meg a 45. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítást, amelyen 27 ország 500 kiállítója képviselteti magát. A turisztikai rendezvény idei jelmondata: A kaland itt kezdődik. A kiállítás parterországa Görögország lesz, amely évek óta a legközkedveltebb úti cél a szerbiai polgárok számára. Az idén is számos ország képviselteti magát, a rendezvényen először mutatkozik be Kambodzsa, Ecuador és Líbia, de Indonézia és Kuba is visszatér. A négy nap alatt turisztikai ügynökségek, szállodák és turisztikai központok, gyógyfürdők képviselői várják az érdeklődőket, akik számos üdüléseket kínálnak, kedvezményes áron.

A kiállítás ideje alatt többek között népszerűsítik Szerbia gasztroturizmusát, a borászatait, valamint számos üzletet kötnek meg. A látogatóknak lehetőségük lesz elbeszélgetni a kiállítókkal, tájékozódhatnak, nyaralásokat foglalhatnak le. A szervezők rámutatnak arra, hogy Szerbiában az idegenforgalom az egyik legfejlődőképesebb ágazat, az utóbbi időben rekordokat dönt a turisták száma. Szerbia tavaly 2,5 milliárd eurós bevételre tett szert a turizmusból, ami szintén rekordnak számít.

Szerbia az idegenforgalmi kínálatát a 2-es számú csarnokban mutatja be, ahol többek között jelen lesz a Szerbiai Turisztikai Szervezet, a Vajdasági Turisztikai Szervezet, valamint számos helyi turisztikai egyesület. Vajdaság is képviselteti magát, az 1A és 1-es számú csarnokban a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság a Tartományi Garanciaalappal karöltve jelenik meg. A kiállításon ezenkívül számos olyan cég lesz jelen, amely szállodai, konyhai, vendéglátóipari berendezések gyártásával, forgalmazásával és értékesítésével foglalkozik. A belgrádi kiállításon a 2A és 2C csarnokban tartják meg a 19. nemzetközi HORECA-Oprema nemzetközi szállodai-vendéglátóipari felszerelések vásárát. 

A rendezvény keretében számos szakmai találkozót, megbeszélést tartanak az idegenforgalmi ágazat képviselői. A belépőjegy 500 dinár lesz, a rendezvény 10-től 19 óráig látogatható, vasárnap pedig 10-től 18 óráig. A szervezők az idén is sok látogatóra számítanak.

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)