2024. május 9., csütörtök

Újabb egyeztetésekre hívja a kormányfő a gazdaszervezeteket

Elégedetlenek a vajdasági mezőgazdasági termelők az Ana Brnabić kormányfővel tartott szombati találkozó kimenetelével. Mint az egyik gazdaszervezet képviselője hétfőn mondta, megállapodás helyett egy „kampánybrosúrát” kínáltak nekik, így a tárgyalásokon való további részvételükről „két nap múlva”, azaz ma döntenek.

Đoka Ćurčić, a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Fennmaradásáért Kezdeményezés igazgatóbizottságának tagja a Beta hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy szerinte a kormány manipulálni igyekszik őket, de ez nem fog neki sikerülni, mert a követeléseikhez ragaszkodnak. „Brnabić állásfoglalásából és egyes dokumentumok alapján, melyekbe betekintésem volt, úgy látom, hogy csak 18.000 dinár hektáronkénti támogatást fog felkínálni, valamint 50-70 dinárral olcsóbb gázolajat (töltőállomástól függően), a további 17.000 dinárra vonatkozóan viszont átvernek bennünket a fémzárolt vetőmagos megoldással. A tőzsdei viszonyok rendezésére vonatkozó követelésünk teljesítése is bizonytalan” – mondta Ćurčić. Hozzátette, a múlt szombati találkozón a nyugdíjbiztosítási járulékok és a régi bankhitelek átütemezésére szolgáló kölcsönök ügyében is megoldás körvonalazódására számítottak, de mindebből semmi sem lett. Mileta Slankamenac, a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Fennmaradásáért Kezdeményezés közgyűlésének elnöke kijelentette, „szégyenletes, hogy a végrehajtó hatalom első embere (Ana Brnabić) ugratja a gazdákat”, semmi nem valósult meg abból, amiben a kilencnapos traktoros tiltakozás után november 26-án Kiszácson megállapodtak.

A kormányfővel való újabb találkozót annak ígérete szerint december 11-e és 15-e között kellett volna megtartani, erre abban az időszakban mégsem került sor, így több gazdaszervezet felvetette, hogy a szombati megbeszélésre el se kellene menni, a többség végül mégis eleget tett a meghívónak, de semmire sem jutottak. A termelőket ugyanakkor meghívták az árutőzsde rendezésével foglalkozó munkacsoport december 21-ei ülésére, valamint még egy összejövetelre, december 26-ára, amikor a tervek szerint Brnabić kormányfő találkozik az összes gazdaszervezet képviselőivel.

Nyitókép: A gazdaszervezetek úgy látják, a kormány manipulálni igyekszik őket (Fotó: Beta)