2024. május 9., csütörtök

Érkezik a húszezer dinár

Sok ezer idős tizenharmadik nyugdíjnak tekinti a segélyt

Tegnap az 1,65 millió nyugdíjasnak átutalták a 20.000 dináros egyszeri segélyt, erre több mint 33 milliárd dinárt fordítottak – közölte Siniša Mali pénzügyminiszter. 

A globális válság kezdete óta, vagyis az utóbbi négy évben ez volt az ötödik állami támogatás az időseknek, akik a minden nagykorúnak kifizetett segélyekkel együtt már kb. 650 eurót kaptak rendszeresen érkező ellátmányukon kívül. Időközben két év alatt 56,1 százalékkal emelkedett az átlagnyugdíj, 2024 januárjától pedig még 14,8 százalékkal növekszik – emlékeztetett tegnapi közleményében a szaktárca. Statisztikai adatok szerint Szerbiában mintegy 28.000 nyugdíjas havi ellátmánya nem éri el a 20.000 dinárt, nekik tehát ez a segély egy 13. nyugdíjnak felel meg.

A pénzügyminiszter arról is tájékoztatott, hogy eddig 1.059.000 személy igényelte a kedvezményekre feljogosító nyugdíjaskártyát, és november 29-éig több mint 750 gazdasági társaság, vállalkozó, közvállalat és intézmény kapcsolódott be a programba. Közülük több, országos hálózattal rendelkező cég igen jelentős arányú engedményeket hagyott jóvá.

Nyitókép: Ótos András felvétele